Létrehozva: 2019.05.20.

Szörnyű dolog történt a menekültszállón, halálfélelme volt a rendőrnek

Egy gambiai migránst azzal vádolnak, hogy a mélybe akart lökni egy rendõrt a heilbronni menekültszállón. A gyanúsított szerint errõl szó sem volt...

Gambiából menekült el az a 22 éves migráns, akit azzal gyanúsít a német ügyészség, hogy egy rendőrségi intézkedés során megpróbált megölni egy rendőrt. A hazájában munkanélküliként éldegélő migráns először Olaszországba hajózott, majd onnan Németországba szökött. Az afrikai bevándorlót egy heilbronni menekültszállón helyezték el, amelynek gondnoka barátságosnak ismerte meg a fiatalt, még munkát is adott neki. A fordulat akkor állt be, amikor a migráns menedékkérelmét elutasították a német hatóságok.

Ezt követően agresszívvá vált...

– vallotta egy tanú a bíróságon. Előbb két migránstársára támadt rá késsel, majd a kiérkező egyenruhásokat ütötte és rugdosta meg. Pár hónappal később a szálló egy másik gondnokával került nézeteltérésbe, ami odáig fajult, hogy ismét riasztani kellett a rendőrséget. Az egyenruhások látványa azonban még inkább feldühítette: szidalmazni, köpdösni kezdte őket, majd a folyóson teljes erejével nekifutott az egyik rendőrnek, hogy a korláton átlökve a mélybe taszítsa. Az ügyészség szerint egyértelmű, hogy az illegális bevándorlót hatósági személy ellen elkövetett erőszak és emberölés kísérlete miatt kell elítélni.

A gambiai migráns azonban másképp látja a dolgot. Elmondása szerint nem őrült, hogy egyenruhásokkal húzzon ujjat. Szerinte az a probléma, hogy a rendőr a saját szemszögéből mesélte el a történteket, ahelyett, hogy tárgyilagosan tette volna ugyanezt.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Én szerencsés vagyok, de sokan mások nem” – Egyszerre került életveszélybe az anyuka és újszülöttje

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat