Létrehozva: 2019.06.22.

15 éves angol kislányt erőszakolt meg a román zsebtolvaj Mallorcán

Rosszkor döntött úgy a kislány, hogy szaunázni megy a hotelben. A román azonnal kihasználta, hogy csak ketten voltak a fürdõben.

Szegény angol kislány nem ilyen vakációt képzelt el magának. Mallorca szigetén, a Llucmajor településen lévő hotelben lakott a
családjával és május 27-án úgy döntött, hogy egyedül megy el szaunázni.

Nem tudhatta, hogy szintén a szállodában lakik egy 27 éves román zsebtolvaj a feleségével, aki éppen vele egyidőben kereste fel a szaunát.

A férfi azonnal kihasználta az alkalmat, hogy csak ketten voltak a fürdőben, rávetette magát és megerőszakolta. Utána pedig elmenekült a szállodából.

A személyzet értesítette a Guardia Civilt, akik megérkeztek, kikérdezték a kislányt, majd kórházba vitték, ahol megerősítették a nemi erőszak tényét. A lány egy fényképről azonosította a támadóját, akit néhány nap múlva egy közúti ellenőrzésen elkaptak.

Elvették az útlevelét és vádat emeltek ellene. Egyelőre – bármilyen furcsa – szabadlábon védekezhet.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

life.hu

Met-gála 2024: A Bridgerton-sorozat sztárjai is tündököltek

mandiner.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból kijövő hívekkel

metropol.hu

És még ők fúrják Dárdait?! Borul a bili Berlinben, kiderültek a befektetők sötét üzelmei

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 11.: a Skorpió változtat a véleményén, a Kos felvillanyozódik

ripost.hu

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A mennybe megyek, és addig játszom, amíg oda nem érsz” – Ezek voltak a haldokló 4 éves fiú szavai anyukájához

KÜLFÖLD

Beleesett a csatornába, percről-perce küzd az életéért egy 9 éves fiú

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak