Létrehozva: 2019.06.11.

Hirtelen rosszul lett, ügyeletben halt szörnyet a bihari háziorvos

A férfi azért vállalt plusz ügyeleti napokat, hogy nyugdíját kiegészítse, ám pénteken rosszul lett és már nem tudtak rajta segíteni.

Pénteken reggel ügyelet közben hunyt el dr. Stefan Quai háziorvos Nagyváradon. A 66 éves férfi hirtelen rosszul lett, de mint kiderült: halála előtt pár nappal szívtájéki fájdalmakra panaszkodott. Az egészségügyi minisztérium vizsgálja az ügyet. Az orvos a Leaganului utcai ügyeleti központban, a fürdőszobában lett rosszul. Asszisztense próbálta újraéleszteni, de sem ő, sem a helyszínre érkező gyorsmentők nem tudták megmenteni – írja a Maszol.

Időközben kiderült, hogy az orvos halála előtt három nappal szívtájéki fájdalmakra panaszkodott, de a mentősök az elektrokardiogrammon nem találtak rendellenességre utaló jelet. Claudia Tiutin, az orvos kollégája azt is elmondta, hogy dr. Quai csütörtök reggel kardiológus szakorvosnál is járt, de ő sem talált nála problémára utaló jelet.

Az orvos csütörtökön 15 órakor kezdte az ügyeletet, és pénteken reggel fél hat körül lett rosszul. Kollégája a portálnak arról is beszámolt, hogy idős férfi  heti egy ügyeletet vállalt a központban, hogy nyugdíját kiegészítse. A Kolozsvári Iuliu Hatieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet 1980-ban végezte el, gyermekgyógyászatra szakosodott.

Dr. Stefan Quai Bihar megyében első családorvosként kötött szerződést az egészségbiztosító pénztárral, rendelőjét saját lakásában alakította ki, abban az időben, amikor még mindenki állami rendelőkben dolgozott. Sorina Pintea egészségügyi miniszter legutóbb azt nyilatkozta, elemzik a helyzetet, az elhunyt doktort pedig kivételes orvosnak nevezte.

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

metropol.hu

Gyászol Veréb Tamás, családtagját veszítette el

hirtv.hu

Míg Magyarországot bírálja Brüsszel a kínai elnök látogatása miatt, addig Franciaországot nem kritizálja + videó

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

magyarnemzet.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott, és üvöltözött templomból távozó emberekkel

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát

KÜLFÖLD

Még az orvosok is zokogtak: örökre elaludt a szívbeteg újszülött az anyukája mellett