Létrehozva: 2019.08.23.

Pokoli vihar a Tátrában: gyerekek haltak meg, sokakba belecsapott a villám

A Tátra lengyelországi és szlovákiai oldalán is szedett halálos áldozatokat a csütörtökön tomboló vihar, amire előre nem is lehetett számítani.

Öten életüket vesztették és több mint százan megsérültek a lengyel és szlovák Tátrában csütörtökön tomboló viharban.

Fotó: Europress – AFP/Piotr KORCZAK

A lengyel közszolgálati televízió (TVP Info) a légi egészségügyi mentőszolgálat (LRM) szóvivőjére hivatkozva közölte, a lengyel oldalon villámcsapás miatt négyen – egy tízéves lány, egy tizenhárom éves fiú és két felnőtt – haltak meg, több mint százan megsérültek. A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a hegyimentői szolgálatra (HZS) hivatkozva azt közölte, hogy egy túrázó meghalt, ketten pedig megsérültek szintén villámcsapások miatt a Tátra szlovák oldalán. A halálos áldozattal járó tragédiák a hegység nyugati részén, a Baníkov-csúcson, illetve légvonalban mintegy tíz kilométerre a lengyelországi Wielki Giewont (Nagy-Giewont) térségében történtek.

Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök egyaránt részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, Zakopane polgármestere pedig péntektől háromnapos gyászt hirdetett. Csütörtök este gyászmisét tartottak az áldozatokért Zakopanéban a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templomban.

A tátrai üdülőközpontba érkezett a lengyel miniszterelnök és részt vett a mentőakciót irányító válságstáb ülésén. Sajtóértekezleten azt mondta, hogy több sérült nagyon súlyos állapotban van, égési sérüléseket szenvedett, mások sokkos állapotban vannak és pszichológusi segítségre szorulnak. Ilyen nagy tragédia a lengyel Tátrában legutóbb 1937-ben történt, amikor a Giewont-hegyen szintén négy ember halt meg villámcsapás következtében.

A mentőakciót péntek hajnaltól folytatják, hogy megbizonyosodjanak arról, nem rekedt a hegyekben turista. A mentésben a hegyimentők mellett 80 tűzoltó vett részt és 100 rendőr segítette a sérültek kórházba szállítását és helikoptereket is bevetettek.

A HZS tájékoztatása szerint a Baníkov-csúcsról egy cseh turistanő riasztotta a hegyimentőket. Ő egy munkatársával tartózkodott ott, amikor beléjük csapott egy villám. A nő súlyos végtagsérülést szenvedett, de túlélte a villámcsapást, társa viszont meghalt, mivel a villám okozta lökéshullám lesodorta a hegyről, és több száz métert zuhant. A nő sérüléseit először a helyszínen látták el a hegyimentők, később helikopterrel szállították el a csúcsról, majd mentőautóval kórházba vitték.

A hegyimentők a mentőakció során újabb riasztást kaptak, ezúttal az ugyancsak a Tátra nyugati részén lévő Pacholéból, ahol egy szlovák turistába csapott villám. A férfi eszméletét vesztette, és rövidebb időre mozgásképtelenné vált, de túlélte a vele történteket. Az első jelentések szerint csak könnyebb sérüléseket szenvedett, ám az elsősegélynyújtást követően őt is kórházba szállították.

A Nagy-Giewonton 1901 óta magas vaskereszt áll, amely vonzza a villámokat. A viharokban veszélyesek a meredek ösvények mentén rögzített segítőláncok is, amelyekbe a turisták hegymászás közben kapaszkodnak – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Franciaország katonákat küldhetett a háborúba + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt