Létrehozva: 2019.09.22.

Több száz repülőjáratot töröltek a vihar miatt, sok a sérült

Trópusi vihar okoz gondot Japánban.

Újabb trópusi vihar csapott le Japánra, az idei szezonban már a tizenhetedik. A Tapa névre keresztelt viharban 19-en megsérültek, 300 légi járatot pedig töröltek – tájékoztatott az MTI.

Az egyik japán televízió beszámolója szerint a Tapa ugyan elhaladt a dél-japán Okinava prefektúra mellett, mégis voltak sérültjei. A helyi légitársaságok elővigyázatosságból törölték az Okinava és Japán legnagyobb szigete, Honsú közötti járatokat. Hasonló korlátozást rendeltek el a délnyugati Kjúsú szigetére tartó viszonylatokra, ebbe az irányba tart ugyanis a tájfun.

Okinava szigetén a rendkívül heves szél megrongálta a távvezetéket, mintegy 5000 háztartásban nincs áram. A meteorológusok előrejelzése szerint a vihar vasárnap estére éri el Kjúsút, ahol helyenként akár 300-400 milliméter eső is eshet. Kjúsún korlátozták a vasúti forgalmat is, miután a szigetre tartó szél erőssége egyes helyeken elérte az óránkénti 160-190 kilométeres sebességet.

A hatóságok arra is figyelmeztettek, hogy a rendkívüli időjárás miatt a tengeren nagy hullámok keletkeznek, míg a szárazföldön a megnövekedett csapadék mennyisége miatt földcsuszamlások lehetnek.

A Tapa további útja a Cusima-szorost érintve Honsú és Hokkaidó szigete felé vezet, majd hétfőre kijut a Csendes-óceánra, ahol szakértők szerint új erőre kaphat.

origo.hu

Döbbenetes előtte-utána fotót mutatott a magát szörnyeteggé plasztikáztató ukrán modell - kép

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ennél kínosabb bakit aligha hozott még össze rövid politikai pályafutása alatt + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”