Létrehozva: 2019.10.11.

Beismerő vallomást tett a hallei lövöldöző

Beismerő vallomást tett a németországi Halléban szerdán történt lövöldözés gyanúsítottja – jelentették pénteken német hírportálok.

A 27 éves német állampolgár az előzetes letartóztatását elrendelő karlsruhei szövetségi legfőbb bíróságon tett vallomásában elismerte, hogy antiszemita indíttatásból meg akarta támadni Halle zsinagógáját a legfőbb zsidó ünnep, az engesztelés napja – jóm-kipúr – alkalmából tartott szertartás alatt – adta hírül az MTI.

Stephan B. néven azonosított férfi nem tudott áthatolni a zsinagóga megerősített, biztonsági kapuján, és az épület melletti temetőbe se jutott be. A sikertelen támadás után az utcán hátulról lelőtt egy nőt, aki éppen arra járt, majd autójával egy közeli török büféhez hajtott, amelyben lelőtt egy férfit, és elmenekült. Menekülés közben tűzpárbajba került a rendőrökkel, és a nyakán megsebesült. Egy közeli településen ismét lövöldözni kezdett, két embert megsebesített, gépkocsiját hátrahagyta és elrabolt egy taxit. Végül Hallétól nagyjából 30 kilométerre fogták el, miután nekihajtott egy teherautónak. Mindezzel kapcsolatban ügyvédje a Südwestrundfunk regionális közszolgálati médiatársaságnak elmondta:

A gyanúsított vallomásában kifejtette, hogy a támadás „félresikerült”.

A szövetségi legfőbb ügyészség szélsőjobboldali, antiszemita terrorcselekményként tartja számon a történteket. A férfit kétrendbeli gyilkossággal, kilenc rendbeli gyilkossági kísérlettel és egyéb bűncselekményekkel gyanúsítják. Autójában több lőfegyvert találtak, valamint több robbanószerkezetet, amelyekhez összesen négy kilogramm robbanószert használtak fel.

 

origo.hu

Fényes nappal zaklatott egy nőt egy 10 éves kisfiú és a barátai

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át