Létrehozva: 2019.10.21.

Gengszter robbantotta ki a vatikáni botrányt: meggyilkolták a pápát

A maffia ölte meg I. János Pál pápát, és II. János Pált is el akarták tenni láb alól.

Gengszter robbantotta ki a vatikáni botrányt, amely egy több mint négy évtizedes halálesettel kapcsolatos. A Colombo maffiacsaládhoz tartozó, s önéletrajzi könyvet író Anthony Raimondi állítása szerint kitervelt merénylet áldozata volt I. János Pál pápa. Sőt utódjával, II. János Pállal is végezni akartak. Mindennek persze üzleti oka volt.

Raimondi a New York Postnak adott interjújában feltárta az igazságot: a legrövidebb ideig, 33 napig regnáló egyházfőt, I. János Pált szerinte azért tették el láb alól, mert azzal fenyegetőzött, feltárja a vatikáni bank milliárdos, nemzetközi tőzsdei csalásait, amelyben állítása szerint többek között olyan világvállalatok, mint az IBM, a Coca-Cola és az Exxon is érdekeltek voltak.

A maffiózó úgy került képbe, hogy az egyházi állam pénzintézetét akkoriban az unokatestvére, Paul Marcinkus vezette, és „beszervezte” őt. A mindenható bankár pap szicíliai, nápolyi és calabriai „családokkal” állt kapcsolatban. Nem hagyhatta, hogy a szentatya elrendeljen egy pénzügyi ellenőrzést.

„Ha János Pál feltárta volna a dollármilliárdos csalásokat, akkor a bíborosok és a püspökök fele rács mögé került volna – mondta az amerikai lapnak a profi bérgyilkos Raimondi, aki azóta kilépett a maffiából. – A feladatom az volt, hogy megtanuljam a pápa napi szokásait, és a megfelelő időben az előszobájában legyek, hogy adandó alkalommal a teájába csempészhessek egy nagy adag váliumot. Ettől elaludt, és akkor sem ébredt fel, amikor Marcinkus, akinek szabad bejárása volt hozzá, egy csepp cianiddal a túlvilágra küldte. Mivel a vatikáni törvények szerint a halott pápát sohasem boncolják, ha csak nem kapnak rajta minket az akción, semmilyen rizikója nem volt a merényletnek. Az orvos megállapította, szívroham végzett az egyházfővel, és megkezdődött a bebalzsamozása”.

„Mivel őszentsége utóda, II. János Pál is azt tervezte, hogy felgöngyölítteti a pénzügyeket, az ő megölésére is felbéreltek. Ám erre végül nem került sor, mert nem foglalkozott a bank dolgaival” – tette hozzá Raimondi a Blikk szerint.

origo.hu

Döbbenet: végleg eldőlt Dárdai Pál jövője a Herthánál?

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban