Létrehozva: 2019.10.29.

Horror a laborban: halálos vírussal fertőződött meg egy kutató

Egy, a fekete himlővel rokon kórokozó fertőzött meg egy kutatót.

Szerző Ripost

Egy San Diegó-i laboratórium egyik munkatársát egy, a fekete himlővel rokon kórokozó fertőzött meg, miután véletlenül megszúrta az ujját – írja a Live Science. A vaccinia vírus hatására a nő ujjbegye betagadt, illetve elfeketedett. A szakértő esete különleges, hiszen ez volt az első alkalom, amikor egy laboratóriumban kialakult fertőzést kezeltek egy új himlő elleni készítménnyel, a tecovirimattal.

A vaccinia vírus a himlővírusok közé tartozik, a kórokozó ugyanakkor nem idéz elő fekete himlőt. A vaccinia vírust használták fel arra, hogy védőoltást hozzanak létre a fekete himlővel szemben, 1980-ra ennek segítségével irtották ki a betegséget világszerte. Napjainkban a vakcinát már csak elvétve alkalmazzák, elsősorban olyanokat oltanak be, akik himlővírusokkal dolgoznak.

A most bemutatott fertőzés azt követően jelentkezett, hogy a 26 éves laboratóriumi dolgozó egy egeret akart beoltani a vírussal, de véletlenül a saját ujját szúrta meg. A nő azonnal értesítette feletteseit.

Mivel a szakértő korábban visszautasította a kellemetlen mellékhatásokkal járó védőoltást, szervezete nem tudott ellenállni a betegségnek.

Tíz nappal a baleset után a nő ujja bedagadt és kisebesedett a szúrás helyén, később pedig be is lázasodott. A 12. napon az orvosok úgy döntöttek, hogy tecovirimattal kezelik, mielőtt állapota súlyosbodna. Két nappal később már tapasztalható volt a javulás, igaz, három hónapnak kellett eltelnie, mire minden elhalt szövet eltűnt az ujjáról.

Az esetet leíró tanulmány szerint a terápia sikeres volt, ebből azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. Elképzelhető, hogy tecovirimat más vaccinia vírusos megbetegedések esetén nem lenne ilyen hatásos.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rémisztő, így vert át mindenkit a mesterséges intelligencia

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt