Létrehozva: 2019.11.16.

Felfoghatatlan, szülei étrendje miatt halt meg egy 18 hónapos kisfiú

A szülők nyersvegán étrendre kényszerítették gyerekeiket is, a legkisebb bele is halt az alultápláltságba.

Börtön vár azokra a fiatal szülőkre, akiknek a kisfia meghalt, miután kizárólag nyers növényi koszttal etették. A VT úgy tudja, a kisfiú szeptember 27-én halt meg, szülei azután hívták a 911-et, hogy a gyerek hideg volt és nem lélegzett. Megpróbálták ugyan újraéleszteni a tizennyolc hónapos fiút, de hiába, a kiérkező mentők már csak a halál tényét tudták megállapítani.

A boncolás megerősítette, hogy a gyerek halálát súlyos alultápláltság okozta: veszélyesen sovány volt, kiszáradás és zsírmáj jeleit mutatta, kezei és lába be voltak dagadva. Tizennyolc hónapos kora ellenére a gyerek alig volt több, mint nyolc kiló, ami nagyjából egy egészséges hét hónapos gyerek súlyának felel meg.

Az anya elmondta a rendőrségnek, hogy a családjuk nyersvegán, azaz kizárólag nem hőkezelt, nyers zöldségeket és gyümölcsöket eszik. Állítása szerint a gyerek a halála előtti héten nem evett szilárd táplálékot, és szoptatva is csak az utolsó hétben volt.

A szülők a meghalt kisfiún kívül – akiknek mindketten a biológiai szüleik voltak – még három gyereket neveltek, ketten a férj, a harmadik a feleség előző kapcsolatából származnak. A férj két korábbi gyereke szintén alultáplált, soványabbak és alacsonyabbak, mint a korukbeli gyerekek, és a fogaik állapota is katasztrofális, ám a harmadik gyerek rendszeresen látogatta Virginia államban élő biológiai apját, így az ő étrendje lényegesen kiegyensúlyozottabb.

Az anya azt is elmondta a rendőrségnek, hogy a meghalt kisfiú otthon született, soha nem látta orvos, és mind a négy gyerekük magántanuló. A pár ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, és gyerekek veszélyeztetése a vád.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Mágneses vihar: Ausztriától Kínáig észlelték a sarki fényt – szombat este is érdemes lesz az égre nézni

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Egekben a népszerű street food ára: árstopot vezethetnek be a kebabra

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”