Létrehozva: 2019.12.16.

Döbbenetes felvételek: újabb gyilkos vulkán törhet ki, százezrek veszélyben

Földrengések jelzik egy kamcsatkai vulkán ébredezését, amelynek lábánál egy 180 ezer lakosú város is fekszik.

Napokkal ezelőtt világszerte lehetett hallani az új-zélandi vulkánkitörésről, amely 16 halálos áldozatot követelt. Most pedig a Kamcsatka félszigeten található Avacsinszkij vulkán is kitörni készül. A közelében egy 180 ezer fős város is fekszik. A vulkán földrengésekkel hívta fel magára a figyelmet december 9-én.

Képünk csak illusztráció.

Az Orosz Tudományos Akadémia Egység Geofizikai Szolgálatának adatai szerint ez csak a kezdet, a következő hónapban emelkedik meg igazán a vulkán tényleges kitörésének kockázata.

A kitörés valószínűsége ahhoz is köthető, hogy jelenleg is 800 fokos gázok törnek fel folyamatosan a kráterből. Néha egyfajta izzás is látható, ám az még nem a kitörő láva, hanem az izzó gázok. A földrengések már 5-ös erősségűre erősödtek, sőt, volt hogy annál is erősebbre.

A kutatók feljegyzett információi szerint eddig összesen 16 olyan alkalomról tudni, amikor kitört az Avacsinszkij. Legutóbb 2001-ben és 1991- ben voltak kisebb kitörései – írja a Blikk.

Az Avacsinszkij ébredezéséről videófelvételek is készültek:

origo.hu

Mutatjuk, hogy melyik természetes cukorpótlót érdemes választani, ha diétázunk

origo.hu

Végleg szakíthatott L.L. Junior és 18 évvel fiatalabb barátnője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján

origo.hu

Joe Biden egy 17 perces interjú során 15 hazugságot mondott

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Nemazalány végre megmutatta a szerelmét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„A világom a gyermekeim voltak” – Holtan találták a három tinit és nevelőapjukat

KÜLFÖLD

Elvette diákjai szüzességét egy tanárnő, az egyiküktől teherbe is esett

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”