Létrehozva: 2019.12.30.

Génmanipuláció miatt elítéltek egy kínai tudóst

Három év börtönre és hárommillió jüanos (127 millió forint) pénzbírságra ítélték azt a tudóst, akinek kutatásai nyomán tavaly génszerkesztett ikrek születtek Kínában.

Ho Csian-kuj, a sencseni Tudományos és Műszaki Déli Egyetem korábbi kutatója tavaly novemberben egy hongkongi tudományos konferencián jelentette be egy olyan ikerpár születését, amely tagjainak egy génjét genetikai olló használatával eltávolította, hogy ellenállóak legyenek a HIV-vírussal szemben.

Fotó: Pixabay.com

Bejelentése a tudományos világban óriási felháborodást keltett, kínai és külföldi szakemberek egyaránt elítélték a beavatkozást etikai és egészségbiztonsági szempontokból. Az illetékes kínai hatóság azonnal elrendelte a génszerkesztett ikerpár létrehozásában közreműködő tudós összes kutatásának felfüggesztését, az egyetem pedig megszüntette a munkaviszonyát.

Az ügyben folytatott vizsgálat szerint a sencseni tudós és társai hamis etikai vizsgálati papírokkal toboroztak önkénteseket a kutatáshoz. Nyolc olyan pár vett részt benne, akik közül minden a férfi HIV-pozitív volt, míg a nők nem voltak fertőzöttek. Az ikerpáron kívül még egy génszerkesztett baba látott napvilágot az illegális eljárás nyomán. Ho kutatási eredményeinek közzététele után tudósok közölték: nem szükséges génszerkesztést végezni ahhoz, hogy megakadályozzák a HIV-fertőzés átterjedését apáról gyerekre.

A bíróság hétfői közleménye szerint a kutatást vezető Ho Csian-kujt és két társát illegális orvosi tevékenység miatt ítélték el. A kutatásban közreműködő két másik szakértő egyikét két év szabadságvesztésre és egymillió jüanos (42 millió forint) pénzbírságra ítélték, míg másikuk két évre felfüggesztett 18 hónapos börtönbüntetést és 500 ezer jüanos (21 millió forint) pénzbírságot kapott. Az ítélet szerint a három kutató nem rendelkezett orvosi tevékenység végzésére jogosító képesítéssel, és szándékosan megszegte Kína előírásait, etikai irányelveit. A tárgyaláson mindhárom vádlott bűnösnek vallotta magát.

Más szakértők észrevételei egyértelműek: a sencseni kutató kísérlete nem nevezhető sikernek, a génszerkesztett gyerekek ugyanis nem feltétlenül lesznek egész életükben ellenállóak a HIV-vírussal szemben, ráadásul lehetetlen előre jelezni, milyen egyéb mutációt eredményezhet a művelet az embriók esetében – írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve