Létrehozva: 2019.12.13.

Halálra rémült az anyuka, amikor rájött, meglesik a lányait

Pedig direkt azért szereltették fel a kamerákat, hogy biztonságban tudják a gyerekeket.

Alig négy nappal azután, hogy a Tennessee államban élő Ashley LeMay felszerelt lányai hálószobájába egy Ring biztonsági kamerát, a szülők legnagyobb rémületére egy férfi kezdett el azon keresztül beszélni 8 éves lányukhozjelentette a helyi sajtó.

A médiának átadott felvételeken hallani lehet, ahogy előbb egy horrorfilmből ismert zene szólal meg a hangszóróval is ellátott kamerából, majd amikor a kislány bemegy a szobába, megnézni, honnan szól a zene, egy hang szólal meg. „Szia. Én vagyok a legjobb barátod. Én vagyok a Mikulás.”

Egy másik felvételen pedig hallani lehet, ahogy a férfi arra biztatja a lányt, hogy kezdjen el rombolni a szobában. „Most bármit megtehetsz. Kupit csinálhatsz a szobádban. Széttörheted a tévét.”

Fotó: WMC

LeMay a WMC televízió híradójának elmondta, a készüléket egy fekete pénteki akcióban vette, egy másik anyuka tanácsára, és különösen az tetszett neki, hogy még beszélhet is azon keresztül gyermekeinek, és nem csak megfigyelésre használhatja. Azt hitte, ezzel nagyobb biztonságban lesznek, de csak pont az ellenkezőjét érte elmondta a nő a Washington Postnak.

Az anyuka a WMC-nek elmondta, a férfi a kamerán keresztül nézhette a lányokat, miközben aludtak, vagy amikor öltözködtek, és szerinte olyasvalaki lehetett, aki ismeri őket vagy a közelben lakik.

A kamerát azonnal leszerelték, amint kiderült, hogy valakinek sikerült hozzáférnie. A Ring közleménye szerint nem azért tudta irányítani a kamerát a férfi, mert sikerült volna feltörnie biztonsági rendszerüket. A cég általánosságban elmondta, mindig arra kérik ügyfeleiket, hogy kétlépcsős biztonsági beállítással használják a készüléket, és figyeljenek oda a jelszavaikra.

LeMay a Postnak elmondta, nagyon nem tetszett neki a Ring válasza, mert azt érezte, őt teszik felelőssé azért, hogy valaki hozzáfért a kamerához. Ugyanakkor a nő elismerte, hogy nem volt kétlépcsős biztonsági beállítás a kamerán, és Wi-fi hálózatuk beállításait is csak az eset után állították be úgy, hogy ne láthassa azt bárki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt