Létrehozva: 2020.01.04.

Fiatal zöldek tüntettek Sebastian Kurz politikája ellen

Bár az osztrák sajtó szerint az egész világ példaként tekint az Osztrák Néppárt és Osztrák Zöld Párt frissen megalakult koalíciójára, a feszültségek már most körvonalazódnak. A zöldek ifjúsági tagozata ugyanis hallani sem akar Sebastian Kurz szigorú migrációs politikájáról.

Pénteken demonstrációt tartottak a bécsi kancellária épülete előtt. A Fridays For Future nevű mozgalom mellett az osztrák zöldek ifjúsági tagozata (Grüne Jugend) is mozgolódik, ők a közösségi médiában tiltakoztak a még hivatalosan ki sem hirdetett új kormányprogram ellen. Szerintük ugyanis csak úgy lehet kormányozni, hogy az adórendszert környezettudatossá teszi az új kormány. Az Osztrák Zöldpárt és az Osztrák Néppárt között az egyik legélesebb ellentét a migráció kezelésében mutatkozik meg.

Az ifjú zöldek hallani sem akarnak a határvédelemről vagy a migráció visszaszorításáról. A Grüne Jugend a Facebook-oldalukon meg is jelentett egy plakátot, amin Sebastian Kurz kancellár arcképe látható, a felirat pedig úgy szól, hogy „a határ helyett a bevándorlókat védjük”. A zöldek ifjúsági tagozata emellett a „Kurz abschieben” feliratot is rátette a poszterre. Ez egy kétértelmű utalás, ami jelentheti a német nyelv szerint a gyors kitoloncolást is, de a Kurz kancellár kitoloncolásaként is értelmezhető. A felszínen tehát hiába van békesség és szövetség, ebből is jól látszik, hogy a háttérben érdekellentétek feszülnek, amelyeket hosszútávon szinte lehetetlen elfedni.

A Grüne Jugend úgy látja, hogy rasszizmusnak számít már az is, ha egy kormány a migráció ellen akar harcolni, és meg akarja védeni az országa határait. A helyzet azonban az, hogy a néppárti Kurz pont ezzel kampányolt korábban.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Mazsi őszintén vallott Berki Krisztiánnal közös gyermekéről

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

mandiner.hu

Kiakadt Oroszország hazánkra, Nagy Ervin sztorija Magyar Péterrel, testőrök által elfoglalt kocsiról kérdeztük a MÁV-ot – ez volt a hét 3 legolvasottabb cikke péntekig

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát

KÜLFÖLD

Még az orvosok is zokogtak: örökre elaludt a szívbeteg újszülött az anyukája mellett