Létrehozva: 2020.01.18.

Kirúgták a banki dolgozót, mert a saját pénzéből kisegített egy bajba jutott ügyfelet

Karácsonykor segített a bajba jutott férfinak. Az állásába került.

Kirúgták az állásából az amerikai US Bank nevű pénzintézet egyik ügyfélszolgálatos munkatársát, mert karácsonykor húsz dollárt, azaz nagyjából hatezer forintot adott a saját pénzéből a bank egyik bajba került ügyfelénekjelentette a helyi sajtó. A Portland városában élő nő közvetlen felettesét is elbocsájtották, amiért ezt engedélyezte.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

Emily James a bank call centerében dolgozott december 24-én, amikor Marc Eugenio betelefonált, mert nem tudta beváltani fizetési csekkjét. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi már csak karácsony után tudja beváltani a csekket. Emiatt azonban pénz nélkül maradt, és még üzemanyagot sem tudott venni az ünnepek alatt.

Amikor a beszélgetés alatt kiderült, hogy Eugenio csak egy rövid távolságra van James munkahelyétől, a nő engedélyt kért felettesétől, hogy találkozhasson vele, és pénzt adjon neki. Elvégre karácsony volt, a szeretet ünnepe – magyarázta a nő a Daily Mailnek. A találkozó meg is történt, ami után James visszament dolgozni.

Majdnem egy héttel később aztán főnöke behívatta magához a nőt, és közölte vele, hogy a jótett miatt kirúgják. Az indok: jogosulatlan kapcsolatot létesített egy ügyféllel. James elmondása szerint a biztonságáért aggódtak, mert a cég szerint akár az is megtörténhetett volna, hogy a férfi elrabolja, vagy lelövi.

A nő két éve dolgozott a cégnél, és ezalatt több díjat is kapott a jó munkavégzésért. Az egyikre a Daily Mail cikke szerint az van írva, hogy

mindig helyesen cselekszünk, ebben hiszünk.

James elmondta, eleinte szerette volna visszakapni az állását, de most már nem is olyan biztos abban, hogy olyan embereknek akar dolgozni, akik egy karácsonyi jócselekedet miatt kirúgják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve