Létrehozva: 2020.02.07.

10 emelet magasból lökött ki egy kisfiút a most 18 éves férfi

Egy hatéves, francia kisfiút lökött le egy férfi a londoni Tate Modern 10 emelet magas kilátóteraszáról.

Az eset, amikor is egy férfi lelökött egy kisfiút egy 10 emelet magas teraszról Londonban, még nyáron történt. Az elkövetőről azóta semmit sem lehetett tudni, mivel 18 éves koráig nem adhattak ki adatokat, most viszont kiderült, ki tette: Jonty Bravery, akit autizmussal kezelnek – írja a Daily Mail.

Illusztráció Fotó: 123rf

A hírportál közölt egy hangfelvételt is, amelyen az elkövető a haláleset előtt nagyjából egy évvel arról beszélt ápolóinak, hogy le akar lökni valakit egy magas épületről. Mindezt elmondása szerint azért, mert ahol élt, ott nem érezte jól magát, és börtönbe akart kerülni.

Az ápolók egymásra mutogatnak, hiszen valószínűleg meg tudták volna akadályozni a férfit, aki egy lakásotthonban élt, s amelynek üzemeltetője vizsgálatot kért az önkormányzattól. Bravery kezdetben az intézményen kívül mindig két ápolóval járkálhatott csak, majd egy évvel később már egyedül is kijárhatott.

A 18 éves Jonty Bravery elismerte a gyilkossági kísérletet, még ebben a hónapban ítélet születik ügyében. A teraszról lelökött kisfiú életveszélyes sérüléseket szenvedett, még mindig nem tud felállni, de apró javulás észlelhető: a karját már fel bírja emelni.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina