Létrehozva: 2020.03.19.

A koronavírus parlamenti vitáján összeesett a holland egészségügyi miniszter!

A parlamenti közvetítés felvételein látható, ahogy a tárcavezető politikus összecsuklik és beesik a pódium alá.

A koronavírus-járványról szóló parlamenti vita során a holland egészségügyi miniszter összeesett a felszólalása közben szerda délutáni – írja a Da Telegraaf holland hírportál.

Az ellenzékben lévő holland Szabadság Párt vezetője, Geert Wilders épp a járvány gazdasági és társadalmi hatásairól vitatkozott az egészségügyi miniszterrel, amikor Bruno Bruins összecsuklott a pódiumon és az asztal alá esett. A parlamenti tisztviselők és a kormányzati kollégák azonnal a tárcavezető politikus segítségére siettek. Bruins végül csak segítséggel tudott ismét lábra állni, de a teremből már egyedül sétált ki. A baleset miatt az vitát azonnali hatállyal felfüggesztették és egy későbbi időpontra halasztották.

A Telegraaf beszámolója szerint nem világos, hogy mi okozta a tárcavezető politikus balesetét. A lap arról ír, hogy az Bruins vezeti a koronavírus-járvány ellen küzdő operatív törzset, így nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a munka során elkapta a vírust. A politikus viszont tegnap este a Twitter-oldalán azt írta, hogy az elmúlt napok megveszített munkatempója miatti kimerültségtől esett össze, de már kipihente magát és csütörtök délután újra munkába áll.

Március 18-ig összesen 2051 koronavírussal fertőzött beteget, és 58 halálos áldozatot regisztráltak Hollandiában az egészségügyi hatóságok. A helyzet Észak-Brabant tartományban a legrosszabb, ott összesen 728 esetről tudnak.

Az egészségügyi válság hatására Hollandiában kedden szigorú intézkedéseket vezettek be a fertőzés terjedésének feltartóztatása érdekében. Bezártak egyebek mellett minden iskolát, kávéházat, éttermet és marihuánaboltot is.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve