Létrehozva: 2020.03.03.

Durva fotók: Greta Thunberg hívei szétbarmoltak egy 900 éves parkot Bristolban

Ahogy mondani szokás: az élet a legjobb forgatókönyvíró.

Múlt hét pénteken negyedik alkalommal került megrendezésre a Friday's Bristol Youth Strike nevű klímatüntetés az Anglia délnyugati részén található Bristolban. A rendezvényen, amin maga Greta Thunberg svéd klímaaktivista is felszólalt, nagyjából 15 ezer ember vett részt – írja a BBC.

A Bristolban található Collage Green park teljes pompájában, tüntetők nélkül (twitter)

A hatalmas embertömeg Bristol polgármesteri hivatala előtt található, College Green nevű füves téren gyülekezett. Az egybegyűltek a parkban hallgatták végig a felszólalók szenvedélyes beszédeit, majd innen indulva körbevonultak a városon és tüntettek egy jót. A sors furcsa fintora, hogy a klímaváltozás ellen, és természet megóvása mellet demonstráló tömeg úgy letaposta a College Green több, mint egy hektáros füvesített részét, hogy egy hatalmas egybefüggő sártenger maradt utánuk az 1100-as évek közepén alapított parkban.

„Milyen ironikus, hogy több százan a bolygók haldoklása miatt tüntetnek, aztán ők pusztítják el a városunk egyik zöldövezetét.” – fogalmazott a Facebookon egy bristoli lakos. „A felvonulás szervezőivel és rendezőivel kellene megfizettetni az okozott kárt.” – írta egy másik, amit a BBC szemlézett.

A történelmi közparkot közvetlenül a bristoli önkormányzat tartja karban. A polgármesteri hivatal azt írta a Twitter-oldalán, hogy a héten megvizsgálják, mekkora a keletkezett kár, és amilyen hamar csak lehet újrafüvesítik a területet.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt