Létrehozva: 2020.03.29.

Koronavírus: A brit miniszterelnök szigorúbb intézkedéseket ígért, Németországban közel 60 ezer fertőzött

Boris Johnson brit kormányfő szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedés elleni küzdelemben vasárnap. Németországban a hét utolsó napjára megközelítette a 60 ezret a fertőzöttek száma.

Boris Johnson a miniszterelnöki hivatal által közölt üzenetében arra szólította fel a lakosságot, hogy maradjon otthon, egyben közölte, hogy még szigorúbb intézkedések jöhetnek. A levelet 30 millió brit háztartásba küldik el.

Johnson kiemelte, hogy a helyzet még súlyosbodni fog, mielőtt javulás mutatkozna. Megfelelő lépéseket tesznek a járvány elleni küzdelemben, és minél többen tartják be a szabályokat, annál kevesebben halnak meg a betegsÉg következtében, annál hamarabb tér vissza az élet a normális kerékvágásba – közölte.

A miniszterelnök azt kérte honfitársaitól, hogy maradjanak otthonaikban, ezzel is védelmezve a nemzeti egészségügyi rendszert, miközben életeket mentenek meg. A politikus, aki maga is vírusfertőzött, figyelmeztetett a távolságtartás szabályának szigorú megtartására.

Nagy-Britanniában vasárnapra átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké 17 pedig ezerre ugrott.

Fotó: Shutterstock

Németországban viszont már megközelítette a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint vasárnap délelőtt 57 695 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 6824 esettel – 13,4 százalékkal – több az egy nappal korábbi 50 871-nél. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 351-ről 433-ra emelkedett.

A nyilvántartott fertőzöttek számának növekedési üteme így visszatért az utóbbi időszakot jellemző 10-15 százalék közötti szinthez. Előző nap még jóval alacsonyabb, 7,5 százalékos növekedést regisztráltak.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban figyelmeztetett, hogy Németország még mindig csak a járvány elején tart, és nem lehet egyhamar megszüntetni a mindennapi életet szétziláló korlátozásokat. A járványt „nagyon-nagyon komolyan kell venni”, mert a német kórházakban is előállhat olyan helyzet, mint Olaszország északi részén, ahol a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma meghaladja a készülékek számát – mondta Lothar Wieler a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című lapnak.

A nemzetközi összevetésben alacsony németországi halálozási arányról elmondta: ez mindenekelőtt annak tulajdonítható, hogy korán elkezdték és széles körben végeznek koronavírus-tesztet, de annak is van szerepe, hogy a járvány első időszakában főleg olyan emberek fertőződtek meg, akik nem tartoztak a leginkább veszélyeztetett csoportokba, vagyis az idősek és a krónikus betegségben szenvedők közé. Számos fertőzési láncolat indult például síutakon – mutatott rá az RKI vezetője, hozzátéve: magasabb lenne a halálozási ráta, ha erősebben terjedne a vírus idősotthonokban vagy kórházakban.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át