Létrehozva: 2020.03.03.

Na, végre: Hillary Clinton bíróság elé áll az email-botránya miatt!

Az amerikai igazságszolgáltatás lassan öt éve nem tud mint kezdeni, Hillary Clinton email-botrányával.

Royce C. Lamberth szövetségi bíró elrendelte, hogy Hillary Clinton korábbi first lady eskü alatt számoljon be arról, hogy az Obama-adminisztráció külügyminisztereként miért a magán email-fiókját használta nemzetbiztonságilag aggályos elektronikus levelek küldésére és fogadása – írja az amerikai sajtó.

Hillary Clinton (Twitter)

Hillary Clinton még 2016 elején keveredett e-mail botrányba, amikor is kiderült, hogy még külügyminiszterként bizalmas információkat a minisztérium saját rendszere helyett a magánfiókjából küldött és fogadott, ráadásul számos információt egyeztetés nélkül törölt, ami szembe megy a Szövetségi Archiválási Törvény (Federal Records Act) rendelkezéseivel.

A Hillary Clinton email-botrányával kapcsolatos keresetet – amiért most elrendelték a demokrata politikus kihallgatását – még évekkel ezelőtt a Judicial Watch nevű Republikánus párti civil szervezet nyújtotta be a bíróságon. A jobboldali csoport szerint Clintonnak annak ellenére sem került bíróság elé az email-botrány miatt az elmúlt öt évben, hogy nyomozati szervek számtalan terhelő bizonyítékkal rendelkeznek vele szemben.

„Az üggyel kapcsolatos további felfedezéseknek arra kell összpontosítania, hogy Hillary Clinton magán email-fiók használata megsértette-e az információs szabadságról szóló törvényt, aminek következményeként megsértette-e az állami nyilvántartáskezelési kötelezettségét is. A bíróság nem biztos abban, hogy a nyomozati szervek minden olyan e-maillal rendelkeznek, melyeket az FBI korábban visszanyert. Clintonnak magyarázatot kell adnia arra, hogy lassította-e a levelek visszanyerését, és ha igen, miért. Ezért a bíróság úgy véli, hogy érdemes lenne megkérni a Google-t, hogy segítsen felfedni még nyilvánosságra nem hozott leveleket, ha van ilyen.” – fogalmazott Lamberth bíró a végzésben, amit Hillarynek küldött.

Hillary Clinton email-botrányát korábban már vizsgálta a kongresszus, a külügyminisztérium felügyelőbizottsága és az FBI is. Lamberth bíró Clinontonnak hétfőn megküldött idézésében viszont több olyan kérdést is megfogalmazott, melyekre szerinte egyelőre nem adott választ az egykori külügyminiszter.

Lamberth hétfőtől számítva egy 75 napos időkeretet adott meg arra, hogy fel és alperesek bizonyítékokat adjanak be, illetve, hogy Hillary eskü alatt valljon a bíróságon.

A felszólításra Hillary egyelőre nem reagált.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A mentők már semmit sem tehettek, 50 éves nő halt meg balesetben

KÜLFÖLD

Fájt a hasa, súlyos betegség kínozza a Down-szindrómás tinit

KÜLFÖLD

Majdnem belehalt a telefontöltésbe egy 16 éves fiú: „A szag szörnyű volt”

KÜLFÖLD

Tartósan fájni kezdett a lába, belehalt a 18 éves Oliver: „Nagyon bátor harcos volt”