Létrehozva: 2020.03.19.

Összeesett a parlamentben a holland egészségügyi miniszter

Éppen Geert Wilders, a Holland Szabadságpárt vezetője intézett kérdést a holland egészségügyi miniszterhez, amikor az előbb csak megremegett, majd térdre rogyott. Többféle pletyka kering az interneten a tárcavezető rosszullétének okáról.

Nem mindennapi jelenetnek leettek szemtanúi azok, akik a holland parlament munkáját követték figyelemmel szerda délután. Az országházban a képviselők éppen a koronavírus miatt hozott intézkedésekről vitatkoztak, amikor Bruno Bruins holland egészségügyi miniszter a pulpituson előbb remegni kezdett, majd néhány pillanat múlva térdre is rogyott. Bruinst az egyik kollégája segítette fel. A miniszter ezt követően ivott néhány korty vizet, majd elhagyta az üléstermet.

Bruno Bruins holland egészségügyi miniszter
Fotó: PHIL NIJHUIS / AFP

A történtek után természetesen azonnal találgatni kezdtek az emberek, hogy mi lehet Bruins összeomlásának az oka.

Volt több olyan felhasználó is, akik szerint a politikus is elkapta a koronavírust, és emiatt lett rosszul. Olyan internetező is akadt, aki tudni vélte, hogy a járvány terjedésével járó stresszt nem bírja feldolgozni a miniszter, és ennek következményeit láthatta az egész világ. A legtöbben azonban mégis úgy vélték, hogy egyszerűen a megfeszített munka miatti kimerültség állhat a háttérben. Bruins későbbi közleménye az utóbbi felvetést igazolta:

Hazamegyek pihenni, hogy holnap visszatérhessek a munkába

– írta. A legfrissebb hírek szerint az egészségügyi miniszter a történtek óta jól van.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt