Létrehozva: 2020.04.29.

Ezért kár volt: idő előtt szabadon engedett bűnözők kerültek ismét rács mögé Franciaországban

A büntetés letöltése előtt szabaduló bűnözők közül sokan azonnal újra a bűn útjára lépnek.

Szerző Gaál József

Ahogy arról a RIPOST korábban már beszámolt, Franciaországban az elmúlt hetekben több, mint 8 ezer olyan fogvatartottat engedtek szabadon a büntetés végrehajtási intézményekből, akik még nem ülték le a rájuk jogerősen kiszabott szabadságvesztés idejét.

A kormány nevében Nicole Belloubet francai igazságügyi miniszter azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfolt börtönökben sokkal könnyebben terjed az új típusú koronavírus, ezért csökkenteni kell az ilyen intézményekben tartózkodók számát. A tárcavezető politikus elmondása szerint főként olyan rabokat helyeztek szabadlábra idő előtt, akiknek már csak 1-2 hónap volt hátra a büntetéséből, de egyelőre még így sem sikerült elérni a kívánt célt, ugyanis a börtönök többsége továbbra is túlzsúfolt.

Már korábban is sok kritika érte a francia kormányt a bűnözők szabadon engedése miatt, de az elmúlt napokban széles körű társadalmi felháborodást váltott ki a döntés, ugyanis több, idő előtt kiengedett bűnözőt kellett újra rács mögé dugni kisebb-nagyobb bűncselekmények miatt.

Montpellier-i börtön, ahonnét több fogvatartottat is szabadon engedtek az elmúlt hetekben. (Photo by Pascal GUYOT / AFP)

Egy 19 éves férfit például alig egy hónappal azután vettek őrizetbe a rendőrök, hogy március 20-án szabadon engedték egy ploermeli börtönből. A francia sajtó információi szerint a fiatal férfit azután tartóztatták le, hogy megivott hat doboz sört és két üveg pezsgőt a testvérével, majd nyomban kiraboltak egy kis élelmiszerboltot. Órákkal az eset után mindkét tolvajt elkapták. Ráadásul a letartóztatásuk közben agresszívan viselkedtek a rendőrökkel szemben, akiket többször meg is ütöttek.

Egy idő előtt szabadlábra helyezett 38 éves lyoni férfinak sem kellett egy hónap se ahhoz, hogy újra letartóztassák, elintézte magának potom tíz nap után. A Lyonmag.com című hírportál információ szerint a középkorú férfit azután vették őrizetbe, hogy arcon köpött egy őt igazoltatni akaró rendőrt. Az eset után egy lyoni bíróság gyorsított eljárásban hat hónap szabadságvesztésre ítélte a férfit.

Egy harmadik nagy port kavart esetben egy szabadon engedett 49 éves Saint-Étienneben élő férfit azért tartóztattak le a múlt héten, mert azt üvöltötte az őt igazoltatni akaró rendőrnek, hogy AIDS-es, majd leköpte őket. Őt egy hónappal és 17 nappal az ítéletben előírt szabadulás időpontja előtt engedték ki.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át