Létrehozva: 2020.04.12.

Koronavírus-járvány: Moszkva digitális igazolványt vezet be a közlekedésben

Csak digitális igazolvány birtokában lehet majd igénybe venni szerdától minden közlekedési eszközt az orosz fővárosban és Moszkva megyében a Covid-19-járvány terjedése miatt, miközben az elmúlt egy nap alatt ismertté vált új fertőzöttek száma országos szinten meghaladta a kétezret.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester a koronavírus elleni erőfeszítések fokozásával, valamint azzal indokolta az új rendelkezést, hogy a moszkvaiak nem tartották magukat kellő szigorral a városban korábban elrendelt önizoláció szabályaihoz.

Fotó: Pixabay.com

A vasárnap közölt adatok szerint a fővárosban 1306-tal 10 148-ra, Moszkva megyében pedig 278-cal 1360-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Moszkvában eddig 72, a várost körülvevő régióban pedig 18 halálesetet regisztráltak.

Szerdától először a munkába járáshoz, aztán az egyéb célú utazáshoz, végül pedig – szükség esetén – a kerületen belüli mozgáshoz lesz szükség engedélyre a tömegközlekedési eszközökön, valamint a magánautókon és a motorkerékpárokon is. A taxisok nem vehetnek fel kóddal nem rendelkező utast.

A szombaton aláírt polgármesteri rendelet értelmében a rendőröknek telefonon vagy papíron felmutatandó, személyre szóló digitális kódot hétfőtől lehet majd lekérni az önkormányzatok honlapjáról vagy az erre rendszeresített telefonszámról. A rendszer bejelentő jellegű, de – mint Szobjanyin korábban elmondta – a hatóságok fenntartják maguknak a jogot, hogy ellenőrizzék, valós indoka van-e az engedélyigényléseknek.

Oroszország többi régiójából a fővárosba csakis előzetesen beszerzett moszkvai digitális közlekedési igazolvány birtokában lehet behajtani. Szombattól a város határán az összes Moszkvába bevezető úton rendőrök ellenőrzik a nem helyi rendszámú járműveket.

A gyalogos közlekedéshez egyelőre nincs szükség kódra a fővárosban és Moszkva megyében, de az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat.

Moszkvában a járványhelyzet miatt a jövő hétre gyakorlatilag minden cég és szervezet tevékenységét felfüggesztették, az állami és az egészségügyi szervek, az élelmiszer- és gyógyszeripari üzemek, az egyéni védőeszközöket gyártó cégek, valamint a védelmi, az űr- és az atomipari vállalatok, a média, továbbá a létfontosságú infrastruktúra kivételével. Az élelmiszerüzletek és a ma is működő kiskereskedelmi boltok továbbra is nyitva lesznek.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt