Létrehozva: 2020.04.04.

Sok a fertőzött a szlovén idősotthonokban

A szlovén idősotthonokban mintegy 177 ember fertőződött meg koronavírussal, közülük sokan más betegségekben is szenvednek – közölte szombaton a helyi sajtó.

Szlovéniában a szombati hivatalos közlés szerint egy nap alatt 43 esettel, 977-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig 22-en haltak meg a járvány következtében. A diagnosztizált betegek közül 31-et ápolnak intenzív osztályon. Március 4. óta 27 109 koronavírus-tesztnek lett negatív az eredménye az országban.

A szlovén kormány leginkább az idősotthonok miatt aggódik. Az ország területén tíz szeretetotthonban is regisztrálták a koronavírus-fertőzést. A legtöbb fertőzöttet a kelet-szlovéniai Smarje pri Jelsah-i otthonban diagnosztizálták, összesen 112-őt a dolgozókkal együtt. Szerdáig ebben az otthonban hat idős ember halt bele a Covid-19 szövődményeibe.

A helyzet kezelésére országszerte regionális orvosi csoportokat hoztak létre, hogy elkülönítsék a már igazoltan fertőzött időseket azoktól, akik még nem kapták el a vírust, és így javítsanak a kialakult állapotokon.

Négy idős gondozott korábban abban a délkelet-szlovéniai Metlika városában működő szeretetotthonban hunyt el, ahol egy fertőzött orvos dolgozott. Az orvos Olaszországban síelt, megfertőződött a koronavírussal, majd hazatérve három napig még rendelt. Legalább 300 személlyel került kapcsolatba, köztük a városi rendelőintézet dolgozóival és pácienseivel is.

Horvátországban az utolsó közlések szerint egy nap alatt 47-tel, összesen 1126-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 12 halálos áldozata van a járványnak. Négyen pénteken, a kelet-horvátországi Eszéken haltak meg. Mindannyian az idősebb korosztályhoz tartoztak, és más alapbetegségekkel is rendelkeztek. Az első fertőzés megjelenése, február 24. óta 92 beteget nyilvánítottak gyógyultnak az országban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Intenzív osztályra került a magyar focilegenda

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Martonvásár lesz a magyar űripar fellegvára - A 4iG építi majd a műholdakat

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter