Létrehozva: 2020.04.19.

Szlovénia hétfőtől átfogó szerológiai vizsgálatot indít az országban

Szlovénia hétfőtől átfogó szerológiai vizsgálatot indít az országban, hogy világosabb képet kapjon a járvány kiterjedéséről és a Covid-19 megbetegedések valós számáról – írta a helyi sajtó vasárnap.

Szerző Ripost

Az említett vizsgálat az immunrendszer fertőzésre adott válaszát mutatja ki. A reprezentatív teszteredmények alapján tanulmány készül arról, hogy mekkora a fertőzöttek valós száma az országban, hányan szerezhettek immunitást a vírussal szemben, hányan lehetnek a vírushordozók, továbbá, hogy milyen egészségügyi állapotban lehetnek azok, akik számára házi karantént rendeltek el, de a fertőzés enyhe tünetei miatt nem vettek tőlük mintát.

Fotó: Profimedia

Miroslav Petrovec, a ljubljanai orvosi egyetem mikrobiológiai és immunológiai intézetének igazgatója a szlovén hírügynökségnek (STA) úgy nyilatkozott: a tesztelésben 3000 fő vesz részt meghívásos alapon az ország egész területéről, minden korosztályból.

Bár más európai országok is jelentettek be hasonló vizsgálatokat, Szlovénia lenne Európában az első olyan állam, amely elkészíti az első átfogó, nemzeti tesztelést.

Szlovéniában szombatról vasárnapra 13-mal, 1330-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, négy újabb beteg hunyt el, ezzel 74-re nőtt a járvány halálos áldozatainak száma. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 41 265 koronavírustesztet végeztek, a diagnosztizált betegek közül 26-ot ápolnak intenzív osztályon – írja az MTI.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette