Létrehozva: 2020.04.21.

Terrorhullám érte el a kedvelt turistaparadicsomot

A koronavírus-járványt próbálja meg kihasználni az Iszlám Állam nevű terrorszervezet arra, hogy a Maldív-szigeteken átvegye a hatalmat.

Az emberek jelentős többségének feltehetően a napsütés, a gyönyörű tenger és a homokos tengerpart jut eszébe, ha a Maldív-szigetekről hall. Valószínűleg még azt is sokan megmondanák, hogy a szigetcsoport az Indiai-óceánon helyezkedik el, ahova turisták milliói látogatnak el évente. Azt azonban csak nagyon kevesen tudják, hogy egy katonai puccs következtében 2013 óta Abdulla Yameen irányítja az országot. Az államfő bevezette az iszlám törvénykezést (saría), aminek következtében például a házasságtörést kövezéssel büntetik, a tüntetőket pedig letartóztatják. És az sem túl közismert, hogy a Maldív-szigetek az Iszlám Állam egyik búvó- és toborzóhelye.

A festői szépségű Maldív-szigetek
Fotó: Carl Court / Getty Images

A koronavírus-járvány következtében eltűntek a turisták a szigetről, a szállodák és a tengerpartok szinte teljesen üresek. Az Iszlám Állam ezt a nagy nyugalmat próbálja most kihasználni, és terrorhullámot indított a turistaparadicsomban. Múlt hét közepén például egy kikötőben több csónakot is felgyújtottak. Bár a támadás során senki sem sérült meg, a terrorszervezet magára vállalta az akciót. Szakértők szerint a támadássorozat 2019 év végén kezdődött, amikor a maldív kormány bejelentette, hogy szigorúbban fog fellépni az szélsőséges szervezetekkel szemben.

Az Iszlám Állam katonái át akarják venni a hatalmat
Fotó: Getty Images

Az Iszlám Állam malmára hajtja a vizet az is, hogy a kormány jelenleg minden erejével a koronavírus elleni harccal van elfoglalva, és szinte semmi idejük nem marad a radikális szervezetek elleni harcra. Az elmúlt hetekben a terrorszervezet egyre aktívabb a szigetországban, és hosszú távon megpróbálhatja átvenni a hatalmat is.

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina