Létrehozva: 2020.05.05.

15 percet adtak neki, csodával határos módon mégis meggyógyult a koronavírusos apuka

Nem sok esélye volt a túlélésre, mégis legyőzte a koronavírust, akkora akaraterő volt a brit férfiban.

A háromgyerekes Darren Buttrick megfertőződött a koronavírussal. Kórházba kerülése után orvosai nem sok esélyt jósoltak a számára. Sőt volt egy pillanat, hogy azt javasolták a férfinak, hívja fel szeretteit és búcsúzzon el tőlük, mert 15 perc múlva nagy eséllyel kómába fog esni.

A 48 éves férfi, megfogadta orvosai tanácsát és telefonon felkészítette családját a legrosszabbra. Ez a folyamat nem csak lelkileg volt számára megterhelő, de fizikailag is, mert ekkor már ahhoz is alig volt ereje, hogy tárcsázza a számot.

„Borzasztó volt közölni a családommal és a szeretteimmel, hogy lehet ez az utolsó beszélgetésünk. Letettem a telefont és csak zokogtam. Sírva könyörögtem az ápolóimnak, hogy ne hagyjanak meghalni” – emlékezett vissza a férfi élete legnehezebb pillanataira, a SkyNewsnak.

 

A férfi állapota az előre vártak szerint rohamosan romlott, az intenzív osztályra került, ahol lélegeztetőgépre kötötték. Jóllehet Buttricket egy ideig csak a gépek tartották életben, de állapota valamilyen csoda folytán lassan és fokozatosan javulni kezdett.

Egy nagyon hosszú folyamat végén pedig sikerült legyőznie a koronavírust és visszatérnie szerető feleségéhez, három gyönyörű lányukhoz és barátaihoz. Buttrick ápolóinak tulajdonítja felépülésének sikerét, akik végig kitartottak mellette.

„Amikor annyira sírtam, megfogta az egyik nővér a kezemet, belenézett a szemembe, és megígérte, hogy küzdeni fog értem. Betartotta a szavát, így a lányaimnak nem kell apa nélkül felnőniük” – árulta el Darran Buttrick, aki azóta vérplazmájával segíti a koronavírus elleni küzdelmet, és másokat is erre buzdít.

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét a Farm VIP bombázója

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Kézilabda BL - Az Esbjerggel játszik a Győr a női elődöntőben

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt