Létrehozva: 2020.05.24.

Horvátországban csak alapos indok miatt lehet kimaradni az iskolából

Horvátországban hétfőtől a szülőknek alaposan meg kell indokolniuk, ha nem küldik gyermeküket iskolába, Szlovéniában pedig a 9. osztályosok számára is elindul az oktatás – írta a helyi sajtó.

Horvátországban a koronavírus-járvány enyhülésével, szigorú óvintézkedések mellett május 11-én kinyithattak a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai. A kormány ugyanakkor a szülőkre bízta, hogy engedik-e a gyerekeiket iskolába, vagy a tanévet távoktatás formájában kívánják folytatni és befejezni. Az elmúlt két hétben a kisiskolások mindössze két százaléka tért vissza az iskolapadokba.

Fotó: Shutterstock

Az oktatási minisztérium legújabb rendelete szerint hétfőtől csak megfelelő indoklás esetén maradhatnak ki a gyerekek az iskolából. Objektív okként említik a betegséget, továbbá, ha iskola nem tudja megoldani a gyerekek megfelelő szállítását, vagy járványgóc alakul ki valahol. Szubjektív ok, ha a családban súlyosan beteg valaki, valamint, ha szülők félelemből nem merik iskolába küldeni gyermeküket. Utóbbi rendes körülmények között nem lehetne kifogás – mutatott rá a minisztérium, hozzátéve, ezen gyerekek számára továbbra is biztosítva lesz az online oktatás, és később is csatlakozhatnak osztálytársaikhoz.

Blazenka Divljak oktatási miniszter az új intézkedést azzal magyarázta, hogy az otthoni munkavégzésről szóló kormányrendelet hatályát vesztette, így az alkalmazottaknak fokozatosan vissza kell térniük a munkahelyeikre.

A szomszédos Szlovéniában egy héttel később, május 18-án indult meg az oktatás az általános iskolák alsó tagozatos diákjai számára, május 25-től pedig a kilencedikesek is visszatérhetnek az iskolapadokba. A kormány annak a lehetőségét is megvizsgálja, hogy még a tanév vége előtt a felső tagozatos osztályban is elindítsák az oktatást. A múlt héten a kisdiákoknak a 35 százaléka, az óvodásoknak pedig a fele tért vissza a nevelési-oktatási intézményekbe.

Míg Horvátországban a szülőknek korábban írásban kellett nyilatkozniuk arról, hogy a közegészségügyi intézet ajánlásai ellenére, saját felelősségükre küldik iskolába gyermeküket, Szlovéniában mindössze arról kellett nyilatkozniuk, hogy a gyermekük az elmúlt két hétben nem volt beteg és nem érintkezett olyannal, akik megfertőződött az új koronavírussal, továbbá, ha a gyermeken bármilyen tünet mutatkozik, otthon marad.

Horvátországban a legfrissebb információk szerint az elmúlt egy napban eggyel, 2244-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma és senki sem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány eddigi halálos áldozatainak száma változatlanul 99. Az aktív betegek száma 133.

Szlovéniában a válságkabinet közlése szerint szombaton nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember halt meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 107-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 18 fő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó