Létrehozva: 2020.05.08.

Nem tudott leülni a McDonald's-ban a járvány miatt, lelőtte az alkalmazottakat egy nő

Három ott dolgozót is meglőtt egy nő, aki azért lett mérges, mert csak elvitelre lehetett vásárolni a gyorsétteremben.

Letartóztattak egy 32 éves nőt az amerikai Oklahoma Cityben, mert lövöldözni kezdett egy McDonald’s étteremben, miután közölték vele, hogy a koronavírus-járvány miatt csak az autós kiszolgálás működikírta a Business Insider. Az esetben négy dolgozó sebesült meg: hárman lövésektől, egy pedig egy dulakodásban – mondta el a lapnak egy helyi rendőrtiszt.

Larry Withrow százados elmondása szerint a nő bement az étterembe, ahol a dolgozók közölték vele, hogy az étkezőrész le van zárva, és csak az autós kiszolgálás működik. A nő azonban nem volt hajlandó távozni, és összetűzésbe került az egyik női dolgozóval. A rendőrtiszt az Insidernek elmondta:

A dolgozó a földre került. A gyanúsított kiment az étteremből, majd egy fegyverrel tért vissza, és két-három lövést adott le.

A lap információi szerint egy dolgozót a karján talált el az egyik lövedék, két másikat pedig a lövedékek darabjai találtak el: egyiküket a nyakán, a másikat pedig az oldalán. A földre lökött dolgozó pedig a fején sérült meg. Mind a négy dolgozót kórházba szállították, sérüléseikről csak annyit közöltek, hogy nem életveszélyesek.

Az eset helyi idő szerint szerda este, nagyjából fél hét előtt történt. A gyanúsítottat nem sokkal később, pár utcával arrébb fogták el a rendőrök.

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át