Létrehozva: 2020.06.23.

Az orvosok is megdöbbentek: újszülött hármasikreknél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést

Úgy vélik, az anyaméhen belül fertőződhettek meg.

Újszülött hármasikreknél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést Mexikóban: orvosok azt feltételezik, hogy az anyaméhen belül fertőződtek meg – közölték az ottani egészségügyi hatóságok.

Fotó: Pixabay

A hármasikrek császármetszéssel jöttek a világra a múlt szerdán az északkelet-mexikói San Luis Potosí állam egyik kórházában. Monica Rangel egészségügyi titkár szerint mivel koraszülöttek voltak, elvégezték rajtuk a tesztet, és kiderült, pozitív.

Az ikrek közül az egyiknek vannak a koronavírus okozta Covid-19 légzőszervi betegség tünetei. A másik két gyerek tünetmentes, és nincsenek tünetei a szülőknek sem. Őket is tesztelték, de az eredményekre még várni kell – írja az MTI.

Rangel szerint kizárt, hogy a két fiú és egy kislány a születésük után kapták el a vírust, tekintettel arra, hogy világra jöttük után egy órával végezték el rajtuk a tesztet. Feltehetően a méhlepényen keresztül jutott át a szervezetükbe a vírus, de ezt még meg kell erősíteni – mondta az egészségügyi titkár, aki meglepőnek nevezte az esetet.

Mexikóban gyors ütemben terjed az újfajta koronavírus-fertőzést. Hétfőn a hatóságok 4599 új fertőzéses esetet jelentettek és 759 halálesetet. Velük együtt 185 122 embert kapta el eddig a fertőzést, és 22 584-en haltak bele a vírus okozta betegségbe.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Belülről kifelé égetett” – Brutális mellékhatástól szenvedett egy depressziós nő

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak