Létrehozva: 2020.06.09.

Megható: így tette meg első lépéseit az agybénult kisfiú -videó

Családja szeretetének köszönhetően elképesztő fejlődést ért már el.

Louie George Wood koraszülöttként jött a világra 28 hetesen és egy görcs miatt lebénult. A kisfiú agya is megsérült és a fejlődési folyamata is késleltetett lett.

Így éjjel-nappal ápolásra szorul, de szülei, Jodie Morgan és Tom Wood segítségével a fejlődése sok várakozást felülmúlt már.

Az orvosok azt mondták, a kisfiú valószínűleg sohasem fog tudni megszólalni, de tavaly már kimondta az „anya” szót.

Egy Leckey Firefly Upsee nevezetű speciális heveder segítségével képes volt megtenni az első lépéseit. Ez az eszköz lehetővé teszi az állás és a mozgás begyakorlását a beteg kisfiú számára.

A büszke édesanya Jodie (33) fel is vette a csodálatos pillanatot, amire már nagyon régen vártak, visszaemlékezve a brit Metro oldalának azt mondta: „a könnyeimmel küzdöttem a felvétel alatt.”

Tom (34) Louie apja segítette az első lépéseinek megtételében.

„Nagyon büszke voltam, amikor láttam, hogy Louie sétál. A szívem csak úgy repesett a boldogságtól. Négy éves kisfiúként szaladgálnia kellene, de a körülményeket figyelembe véve ez is óriási siker volt a számunkra” – nyilatkozta az édesanya.

„Louie annyira izgatott volt, hogy folyamatosan sóhajtozott. Az arca pedig mindent elárult” – tette hozzá Jodie.

A 400 fontba (kb. 150.000 forint) kerülő eszköz abban fogja segíteni, hogy a fokozatos súlyterhelés segítségével megtanulja használni a lábait, hogy a jövőben képes legyen saját erejéből állni és majd sétálni is.

A hatalmas fejlődés után Louie bátya már arról álmodók, hogy egyszer majd együtt focizhatnak.

A kisfiúra való tekintettel a család nem mozdult ki otthonából a világjárvány idején. A kisfiú fejlődésén egy drága műtéti beavatkozás is segíteni tudna, amire nemrég gyűjtést szerveztek a szülei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó

KÜLFÖLD

Teljes rémület: Láncfűrészes férfi rohangált fényes nappal az utcán, még a rendőrséget is üldözőbe vette

KÜLFÖLD

Putyin medvével birkózó testőre lehet az új orosz védelmi miniszter