Létrehozva: 2020.06.30.

Nem vicc: a Szerecsen utca neve túl kirekesztő, George Floyd utca lehet helyette

Hosszú évek óta megy a vita Berlinben, hogy vajon a Mohrenstrasse (Szerecsen utca) rasszistának számít-e. Nem, ez nem egy jó vicc eleje, hanem a német valóság. Egy baloldali politikus most azt szeretné elérni, hogy George Floyd után nevezzék el a problémás utcát.

A világ a feje tetejére állt, és erre mi sem jobb példa, mint ami közéleti vita címszó alatt zajlik a német fővárosban évek óta. A rasszizmus ellen folyamatosan tüntető aktivisták már nem is hajlandóak kiejteni a Mohrenstrasse nevét, csupán M. Strassenak hívják. Szerintük ugyanis a magyarul szerecsent jelentő utca túlságosan kirekesztő és antiszemita. Az utca ráadásul egy forgalmas metrómegálló neve is, ami csak még hangosabbá teszi a vitát. Antje Kapek, a Zöldek nevű párt berlini frakcióvezetője szerint tarthatatlan, hogy gyarmatosításra emlékeztető kifejezések szerepelnek utcaneveken.

Fotó: John MACDOUGALL / AFP

Nyíltan kimondom, a közterület nevét sürgősen meg kell változtatni

– jelentette ki határozottan Kapek. Az évek alatt több név is felmerült, amely leválthatná a szitokszót (szerecsen). A legkedveltebb öltet, hogy a XVIII. században élő Anton Wilhelm Amóról nevezzék el, ő volt ugyanis Németország első színes bőrű akadémikusa. Antje Kapek azonban saját elképzeléssel is előállt, szerinte az lenne a legnagyszerűbb, ha a George Floyd nevét kapná a közterület és metrómegálló. Sokan azonban már most felemelték a hangjukat, szerintük ugyanis nem lehet csak azért valakiről egy utcát elnevezni, mert színes bőrű.

Az Egyesült Államokban brutális rendőri intézkedés során életét vesztő Floydról köztudott, hogy köztörvényes bűnöző volt, aki a múltja miatt sem méltó arra, hogy utcatáblákon álljon a neve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Szoboszlai edzője elárulta, visszatér Liverpoolba

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki