Létrehozva: 2020.06.20.

„Szörnyű, hogy sosem lép be többé az ajtón” – brutális balesetben veszítették el 19 éves lányukat a szülők

A fiatal lány barátaival utazott, amikor borzalmas balesetet szenvedtek.

Szerző Ripost

A szörnyű tragédia előtti pillanatokat egy autó fedélzeti kamerája rögzítette. A felvétel szerint a SUV típusú jármű a híd felé halad, mikor hirtelen a sofőr elveszíti a jármű felett az irányítást és körbefordul. A videó akkor áll meg, mielőtt a SUV eltalálná a falat és átfordul rajta. A kocsi végül egy tehervonaton landolt. Az utasoknak esélyük sem volt a túlélésre.

A balesetben meghalt a 19 éves Perla Navarro és a szintén 19 éves Kyle Erickson, a 21 éves Christopher Mata, és a 22 éves Cecilia Ayala. Utóbbi családja létrehozott egy GoFundMe fiókot, melyre érkező adományokból lányuk temetési költségeit szeretnék fedezni. Navarro családja szintén adományokat gyűjt a temetkezésre. Elmondásuk szerint Navarro két hónapos terhes volt. Perla anyja, Veronica Martinez azt mondta a Daily Mailnek:

„Perla mindig melegszívű volt. Szörnyű, hogy soha többé nem láthatom belépni az ajtón”.

A kaliforniai autópálya rendőrség vizsgálja az ügyet, de egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a balesetet. Ez a baleset idén már a harmadik ezen a helyen.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve

KÜLFÖLD

Tucatnyi áldozata lehet a magyar sorozatgyilkosnak, akit az oroszok képeztek ki

KÜLFÖLD

Hét démon szállta meg a szabót: a papoknak könyörgött, segítsenek neki