Létrehozva: 2020.08.13.

Koronavírus: csúcsot döntött a járvány a szomszédos országokban

Romániában ismét csúcsot döntött a napi megbetegedések és elhalálozások száma.

Románia ismét csúcsot döntött, a stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki összesítése szerint az utóbbi 24 órában újabb 1454 embernél mutatták ki a fertőzést, ami húsz százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. A járvány terjedése a napi esetszám néhány napos stagnálását követően kezdett ismét gyorsulni.

Csütörtökön minden korábbinál több, 53 koronavírusos beteg vesztette életét: ezzel 2860-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma. A halálesetek száma több mint 40 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát.

Fotó: Shutterstock

Az ismert aktív esetek száma meghaladja a 32 ezret, a kórházban ápolt betegek száma 7437-re emelkedett. A súlyos esetek száma valamelyest csökkent, 478 koronavírusos beteget ápoltak az intenzív terápián.

Romániában több mint 20 ezer fertőzésgyanús ember várja jelenleg otthoni karanténban a betegség lappangási idejének elteltét.

Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma.

Az elmúlt napon az igazolt fertőzöttek száma 1592 új esettel 86 140-re, az elhunytaké pedig 22-vel 1992-re nőtt. Eddig 46 216-an gyógyultak meg. Jelenleg 37 932 embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk egy nap alatt több mint ezerrel nőtt.

Fotó: pixabay.com

Az egészségügyi dolgozók közül újabb 92 kapta el a vírust, közülük már csaknem 9,5 ezren fertőződtek meg a járvány kezdete óta.

Előző nap 36 632 tesztet végeztek el Ukrajnában, ebből 18 984 PCR-teszt, 17 648 pedig antitestszűrés volt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó