Létrehozva: 2020.11.09.

Lezuhant egy humanitárius segélyt szállító kisrepülőgép

Lezuhant egy humanitárius segélyt szállító kisrepülőgép vasárnap Guatemalában, a szerencsétlenségben legalább ketten vesztették életüket – közölte Gerardo Martínez, a latin-amerikai ország fővárosának tűzoltósági szóvivője.

A kisrepülőgép az Eta nevű hurrikán áldozatainak szállított élelmiszert az északi Alta Verapaz megyébe. A gép a guatemalavárosi La Aurora nemzetközi repülőtérről indult, és röviddel a felszállást követően csapódott a földbe. A pilóta és egy utas életét vesztette, egy harmadik személyt súlyos sérülésekkel – kritikus állapotban – az egyik fővárosi kórházba szállították. A baleset oka egyelőre ismeretlen.

A vihar – óránként 235 kilométeres sebességű széllökésekkel – múlt kedden csapott le Közép-Amerikára, elsőként Nicaraguára, s súlyos károkat okozott a térség országaiban, emberek ezreit sújtotta, házakat, utakat rombolt le, terméseket tett tönkre, pusztítása nyomán többen eltűntek.

Guatemalában legalább 27-en vesztették életüket és több mint százan tűntek el az ítéletidő következtében. Egy sárlavina 150 házat temetett be csütörtökön egy településen, ami vélhetően legkevesebb száz ember halálát okozta.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi