Létrehozva: 2021.01.16.

Az orvos hibájából majdnem meghalt egy 4 éves kisfiú: elzavarta a halálos beteg gyereket

Azt mondta az anyának, adjon fájdalomcsillapítót a gyereknek.

Szerző Ripost

Megjárta a poklot egy négyéves bristoli kisfiú. Jaxson Clark arra panaszkodott az édesanyjának, hogy nagyon fájnak a lábai. Mivel a koronavírus-járvány miatt nem lehetett azonnal személyesen az orvoshoz menni, videóhívás keretében beszéltek a háziorvossal. Aki azt mondta, a gyerek biztos csak nő, adjanak neki a szülei fájdalomcsillapító szirupot.

Csakhogy Jaxson állapota nem javult, ezért ismét felhívták a rendelőt, most azonban egy másik orvossal beszéltek, aki szerint lehet, hogy a kisfiú Covidos. Így elvégeztették a tesztet, amely negatív lett.

A kisfiú édesanyja, Sophie azonban nem hagyta annyiban a dolgot és végül kijárta, hogy egy orvos személyesen is láthassa a fiát.

„Megkérte Jaxsont, hogy sétáljon egy kicsit. Én egyből láttam, hogy nem úgy mozog, ahogy szokott, de az orvos szerint nincs semmi baj az ízületeivel. Viszont észrevette, hogy a nyaka duzzadtabb, mint kellene. Azonnal beutaltak minket egy kórházba, ahol kiderült, Jaxson leukémiás – mesélte az édesanya.

A kisfiú előtt egy hároméves kezelés áll, a kemoterápiát el is kezdték.

„Azt nem értem, hogy egy háziorvos miért nem veszi a fáradtságot és vizsgál meg jobban egy gyereket? Egy felnőtt el tudja mondani pontosan, hogy mit érez, mi a baja, de egy gyerek nem. Én azonnal rákerestem a Google-ban a fiam tüneteire és az első találatok között ott volt a leukémia. Akkor egy orvos miért nem jön rá a tünetekből?” – tette fel a költői kérdést.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Met-gála 2024: extravagáns, drámai sminket és frizurát viseltek a világsztárok - fotógaléria

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó