Létrehozva: 2021.01.09.

„Ezzel örökre együtt kell élnünk„ – 3 éves kislányt erőszakolt meg a pedofil szörnyeteg

A bíróság letartóztatta a pedofil férfit, aki egy parkban megerőszakolt egy kislányt.

Családjával látogatott ki a Fort Victoria Country Parkba egy brit kislány. Egy 62 éves pedofil szintén ott járt abban az időben: a gyereket lefogta, majd megerőszakolta, amikor az csupán néhány percre kóborolt el szülei mellől.

A gyereket körülbelül nyolc perccel az eltűnése után találták meg aggódó szülei. Látták, hogy a lány kipirosodott, és azt mondta „a bácsi a számba tette a kukiját„.

Graham Medway tettét a bíróságon elismerte és bűnösnek vallotta magát.

„Nem kétséges, hogy a park területén azért ácsorgott, mert egy ilyen lehetőségre várt” - jelentette ki Roger Hetherington bíró, aki 9 év börtönbüntetésre ítélte a férfit.

A családnak azóta sincs nyugta: nem mernek nyugodtan sétálni egyet, és félnek, milyen hatásai lesznek a történtek lányukra.

„Nekünk, szülőknek ezzel örökre együtt kell élnünk, ahogy a kislányunknak is„ – mondta az édesanya, aki szerint kezdetben „észrevehető változás” történt a gyermek viselkedésében: agresszívebbé vált, gyakran megharapta és ütötte az embereket.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt