Létrehozva: 2021.07.17.

Két tündéri kislány marad árván: édesanyjuk megrendítő hírt kapott orvosától

Az asszony nemrég vesztette el a férjét.

Szerző Ripost

Árván marad hamarosan az a két tündéri kislány, akinek édesanyját halálos kórral diagnosztizálták – mindezt négy évvel azután, hogy édesapjuk meghalt. A gyerekek jövőjének megalapozására gyűjtést indítottak.

A 44 éves Helen Davy elmondta, rögtön a lányaira, a nyolcéves Annalise-ra és az ötéves Kairenre gondolt, amikor a ritka betegséggel szembesítették hónapokkal ezelőtt. A Rotherdamban élő édesanya egy éve hasfájással fordult orvoshoz, azonban kiderült, sokkal nagyobb a baj. Ritka rákos betegséget diagnosztizáltak nála. Először a végbelében találtak kóros sejteket, kemoterápiát is kapott, ám később úgy elterjedtek az egész testében, hogy már az orvosok is lemondtak róla.

Mindez azután, hogy Helen csupán négy éve elvesztette a férjét, Johnt – akinek halálát egy vérrög okozta.

„Az első gondolatom az volt, hogy mi lesz majd a lányokkal” – idézi az édesanyát a The Sun.

Az informatikusként dolgozó nő azonnal el akarta adni a házukat, mivel nincs félretett pénzük, aztán úgy döntött, normális keretek között próbálja folytatni az életüket a lányok érdekében. Próbálnak minél több időt együtt tölteni, miközben a barátok és a családtagok gyűjtést szerveztek nekik a GoFundMe oldalon. Az összes pénzt elteszik és a gyerekek jövőjét segítik majd vele.

(via)

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt