Létrehozva: 2021.08.23.

Sokkoló fordulat az eltűnt maláj gép ügyében: Ez történt valójában?

Úgy tűnik, lassan talán egyre közelebb kerülünk a katasztrófa okaihoz és megoldódik a rejtély.

2014. március 8-án a Malaysia Airlines 370-es, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata 239 emberrel a fedélzetén eltűnt a radarokról. A gép roncsa azóta sem lett meg, nem találták meg egyetlen utas testét sem, de sok az aggasztó körülmény.

Fotó: Reddit

Kiderült, hogy malajziai légiirányítás figyelmetlensége miatt órákig nem értesítették a megfelelő hatóságokat az MH370-es járat eltűnéséről, és a roncsok, valamint az esetleges túlélők utáni kutatás is késve indult meg a Dél-kínai-tengeren, ami fölött a repülő eltűnt a radarokról.

Napokkal később viszont a katonai radarjelek és a műholdas kapcsolat elemzése után kiderült, hogy a roncsok nem is lehetnek a Dél-kínai-tengeren, a repülő ugyanis percekkel a vietnami légtérbe lépése után visszafordult, és a malajziai Penang-sziget környékén átkelt a Malakai-szoroson, majd Szumátrát megkerülve dél felé fordult, egyenesen az Indiai-óceánnak az Antarktisz felé úgy, hogy esélye sem lehetett semmilyen szárazföld elérésére a tank kiürülése előtt.

Fény derült arra is, hogy a malajziai hadsereg észlelte a repülőt, és tudták, hogy az nem lehet a Dél-kínai-tengerben, mégis napokig hagyták, hogy ott kutakodjon a nemzetközi mentőcsoport az Indiai-óceán helyett. A malajziai vizsgálatok azzal zárultak le, hogy gépeltérítés történhetett, de senkit nem vontak felelősségre. A szakértők szerint lehetetlen, hogy valaki a pilótafülkébe kívülről bejutva el tudta tüntetni a gépet a radarról – írja a theatlantic.com. Valószínűbb, hogy a pilóta vagy a másodpilóta állhat a dolog mögött, ők ugyanis pontosan tudták, mikor és milyen műszerek áramtalanításával tűnhetnek el a radarról. A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a kapitány életében számos jel utalt depresszióra. A másodpilóta fiatal volt, házasodni készült, nem volt semmilyen mentális betegségre utaló nyom a múltjában. A kapitánynak viszont éppen abban az időben ment tönkre a házassága, gyerekei elköltöztek tőle, ami okot adhatott arra, hogy végezzen magával.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

„Hat napja voltunk orvosnál” – Édesanyja karjaiban távozott a 15 hónapos Amelia

KÜLFÖLD

Az egész országot sokkolta: csoportos nemi erőszak áldozata lett egy 14 éves lány

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved