Létrehozva: 2021.08.08.

Hihetetlen, ezt tették Maria szülei azzal, aki a lányuk halálát okozta

Most már rá is saját gyermekükként tekintenek, pedig örökre megváltozott miatta az életük.

Maria 2017-ben ünnepelte volna a 24. születésnapját, ám néhány nappal a nagy esemény előtt elragadta a halál. A tragédia okozója az a Nick Hay, aki immár évek óta a gyászoló család házában éli mindennapjait, mi több, még áldozata szobáját is megkapta. Elizabeth és Fernando Jimenez ugyanis megbocsátott a férfinek – írja a The Sun.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A tragikus éjszakán Nick meghozta élete legrosszabb döntését. Mivel a barátnője, Maria túl sokatt ivott, a lány helyett inkább ő ült a volán mögé. Éppen London délnyugati részén jártak, amikor elérték a 110 km/órás sebességet. A megengedett sebességet ezzel jócskán túllépték, ráadásul megcsúsztak, és két sávot is átvágtak. Nekiszaladtak egy épületnek, így végül az autó felborult. Maria nem használta a biztonsági övet, így esélye sem volt a túlélésre. A rendőrség álláspontja szerint felelős viselkedés esetén a tragédia elkerülhető lett volna.

Ami ezután történt, igazán megható. Fernando javaslatára Nick családtaggá vált.

„Ha ragaszkodnék a gyűlölethez, az engem is felemésztene. Úgy döntöttem, hogy inkább szeretni fogom”

– mondta az apa. Amikor kiderült, hogy a fiú nem kerülheti el a büntetőeljárást, ráadásul lakhatása sincs, megkérték, hogy velük éljen a továbbiakban.

 

Nem sokkal később Nick beismerte a bűnösségét és öt évre ítélték. A fogadott szülei rendszeresen látogatták a börtönben. 3 és fél év múlva jó magaviselete miatt kedvezménnyel szabadult. A hatóság azonnal a reptérre szállította, hogy mihamarabb visszatérjen a hazájába. A férfi azóta megnősült és gyermeke is született. A mai napig tartja a kapcsolatot Maria szüleivel.

A fiatal lány szülei a Mirrornak nyilatkoztak a fájdalmukról. Fernando, aki a helyi közösség lelkésze a földre rogyott, amikor az egyenruhások becsengettek a házába, majd közölték vele a hírt: gyermeke nincs többé. Percekkel később értesítette a feleségét és a teljes rokonságot. Még aznap összegyűltek, hogy együtt sirassák a mindenki által szeretett Mariát. A tiszteletes és felesége azonban nem csupán a lányára gondolt.

Hirtelen az jutott az eszembe, hogy vajon mit érezhet most Nick, és ki áll mellette a rendőrségen. A szülei Szingapúrban élnek, ezért ők nem lehetnek a támaszai. Jó fiú ő, és biztos, hogy őt is megviselték a történtek – mondta a lányát gyászoló anya, Elizabeth.

Nickkel még sosem találkoztam korábban. Jól tudom, hogy a legtöbben haragudnának rá a helyemben, és gyűlölnék őt, de én inkább aggodalmat éreztem iránta. Szerettem volna mellette lenni a nehéz percekben.

Soha nem felejti el a pillanatot, amikor meghívásuknak eleget téve Nick belépett a nappalijukba, és azonnal Fernandóhoz lépett. Megölelte a gyászoló apát és bocsánatot kért tőle. Megölelték egymást, majd a lelkész megszólalt: Megbocsátok, fiam!

Ami ezután történt, igazán megható. Fernando javaslatára Nick családtaggá vált.

Ha ragaszkodnék a gyűlölethez, az engem is felemésztene. Úgy döntöttem, hogy inkább szeretni fogom

– mondta az apa. Amikor kiderült, hogy a fiú nem kerülheti el a büntetőeljárást, ráadásul lakhatása sincs, megkérték, hogy velük éljen a továbbiakban.

Nem sokkal később Nick beismerte a bűnösségét és öt évre ítélték. A fogadott szülei rendszeresen látogatták a börtönben. 3 és fél év múlva jó magaviselete miatt kedvezménnyel szabadult. A hatóság azonnal a reptérre szállította, hogy mihamarabb visszatérjen a hazájába. A férfi azóta megnősült és gyermeke is született. A mai napig tartja a kapcsolatot Maria szüleivel.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Fejfájás kínzott egy családapát, nem sokkal később meghalt

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd