Létrehozva: 2021.09.16.

Megölték az Iszlám Állam vezetőjét, francia katonák végeztek vele

A világ egyik legkeresettebb terroristáját sikerült eltenni láb alól.

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren jelentette be, hogy francia csapatoknak sikerült likvidálnia a magát Iszlám Államnak nevező szunnita terrorszervezet észak-afrikai vezetőjét, Adnán Abu Valíd aszSzahravit.

„Ez egy újabb jelentős siker a terrorista csoportok elleni harcunkban a Száhel-övezetben”

- fogalmazott a közösségi oldalán Macron, aki nem közölt részleteket a katonai akcióról.

Al-Sahrawi 2015-ben esküdött fel az Iszlám Államnak, és az általa vezetett terroristasejt több támadást hajtott végre helyi és nyugati csapatok ellen a Száhel-övezetben. Többek között a nevéhez kötnek egy 2017-es rajtaütéses támadást, mely során négy amerikai katona és egy nigériai állampolgár vesztette életét a nigériai Tongo faluban. A merényletet követően Washington 5 millió dolláros (1,5 milliárd forint) vérdíjat tűzött ki a parancsnok fejére.

2020 augusztusában Al-Sahrawi személyesen rendelte el hat francia humanitárius dolgozó és nigériai sofőrjük megölését. A most likvidált terroristavezér 2018-ban került fel az ENSZ terrorista listájára az al-Kaidával való kapcsolatai miatt.

[caption id="" align="alignnone" width="900"] Adnán Abu Valíd asz–Szahravi, az az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetője egy korábbi propagandavideóban.[/caption]

A terrorizmus elleni harcra hivatkozva Franciaország még 2013-ban döntött úgy, hogy szárazföldi csapatokat vet be a Mali északi részén terjeszkedő dzsihádista szervezetek ellen. A Barkhane névre keresztelt hadművelet először csak egy pár hetes beavatkozásnak indult, de a francia katonák azóta is ott vannak, ezért sokan csak „Franciaország Afganisztánjaként” hivatkoznak az intervencióra.

A francia kormány jelenleg 5100 katonát állomásoztat Maliban és a környező országokban, de a csapatlétszámot 2022 elejéig legalább a felére szeretnék csökkenteni.

Érdekesség, hogy Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter pár napja a francia katonák teljes kivonásával fenyegette meg Mali vezetését arra az esetre, ha az szerződést kötne a zsoldoskatonákat foglalkoztató Wagner orosz biztonsági céggel.

Franciaország 5 ezer katonát állomásoztat Maliban, a teljes Száhel-övezetben pedig összesen mintegy 15 ezer ENSZ-békefenntartó tartózkodik. A terrorizmus elleni harc Maliban 49 francia katona életébe került 2013 óta. A francia csapatok a Mali északi területeit rettegésben tartó dzsihádista terrorszervezetekkel, az al-Káidával, az Iszlám Állammal állnak szemben, akik felé demonstrálják, hogy fegyverrel nem győzhetnek. A történetnek azonban csak akkor lesz vége, ha a hadsereg és a kormány megegyeznek arról, hogy a mostani, átmeneti időszak végeztével a hadsereg átadja a hatalmat a civil kormányzatnak. Az egykori francia gyarmaton a katonaság tavaly augusztusban ragadta magához a hatalmat Boubacar Keïta elnök lemondása és a parlament feloszlatása után, a dzsihádista terrorszervezetek pedig még inkább megerősödtek. A francia alakulatok mali intervenciójának, az Opération Serval-nak a megindítása a po-litikusok és szakértők1 egyöntetű vélekedése szerint létfontosságú lépés volt annak érde-kében, hogy megakadályozzák a nyugat-afrikai ország szétesését és a radikális iszlamista csoportok további rohamos erősödését.

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt