Létrehozva: 2021.09.02.

Dráma! Kislányával a karjában akart leugrani a nyolcadikról egy édesanya

A rendőrség mindent megtett, hogy megfékezze a kétségbeesett anyukát. Először a kislányt próbálták elkérni a zavarodott nőtől.

Kislányával a karjában akarta a mélybe vetni magát egy édesanya a Pöstyénhez közeli Vrbové városában. A 24 éves nőnek vasárnap kora este kellett volna elvinnie lányát édesanyjához, de nem tette, és a mobilját is kikapcsolta. A nagymama megtudta, hogy unokája rollerjét az egykori textilüzem közelében látták, ezért hívta a rendőrséget – írja a Paraméter hírportál.

A helyszínre kiérkező járőrök a kerítés mögött megtalálták a lány hátizsákját is, majd elkezdték átkutatni az épületet. A negyedik emeleten egy összetört mobilt, a nyolcadikon pedig további személyes tárgyakat találtak. A járőrökhöz ekkor csatlakozott két bűnügyi nyomozó, akik szintén bekapcsolódtak az épület átkutatásába.


Fotó: Facebook

A tetőtérre érve rátaláltak a fiatal anyukára, ahogy gyerekével a kezében a tető szélének közelében járkált. A rendőrök kimentek a tetőre, körbevették a nőt és elkezdtek vele kommunikálni. Sikerült rávenni őt, hogy adja át nekik a gyereket, ezt követően viszont a nő agresszívan kezdett viselkedni.

A rendőrök végül leteperték a nőt és megbilincselték. Miután kivitték őket az épületből, átadták a mentőknek. Az eset során szerencsére senki sem sérült meg, a kislányt épségben hazavitte a nagyanyja. A fiatal anyukát a rendőrök kíséretében kórházba szállították.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Magyar Pétert nem Poloska Péterként ismertem – Gulyás Gergely a Mandiner Stratégában

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt

KÜLFÖLD

Bibliai csapás érte Iránt: élő halak potyogtak az égből – videó