Létrehozva: 2021.11.06.

Szörnyű: anyja felelőtlensége miatt maradandó sérüléseket szenvedett a 14 hónapos kisfiú

A forró autóban hagyta gyermekét, míg ő szerencsejátékozott.

A 34 éves Kaija Millar elhanyagolta kisbabáját, csak azért, hogy szerencsejátékozzon. Mindezek után a mentősöknek is hazudott, hogy elhárítsa magáról a felelősséget.

A 14 hónapos Easton öt hosszú órán át volt a forró autóban, csukott ablakok és kikapcsolt légkondi mellett. Az autóban a hőmérséklet ekkor elérte a 37-40 Celsius-fokot. Mindeközben Millar a Brook Hotelben bingózott.

A kép illusztráció Fotó: Pixabay

Mikorra a nő végre visszatért autójához, hogy ránézzen a babájára, addigra már a kisfiú teste szürkéskékké változott. Millar könyörgött a bűncselekmény szemtanúinak, hogy ne mondják el férjének, mit tett.

Az orvosi vizsgálat szerint a hőség miatt Easton veséje és mája leállt, továbbá megvakult és súlyosan károsodott az agya is. Millar továbbra is próbálta elterelni a rendőrök figyelmét arról, hogy mi történt valójában, és azt mondta, hogy bekapcsolva hagyta az autó légkondicionálóját, ráadásul árnyékban parkolt, de a térfigyelő kamerák felvételei leleplezték a hazugságait.

„Nem szándékosan tettem ezt. Nem azért tettem, hogy bántsam a fiamat” – mondta a rendőröknek a nő.

Eastonnak maradandó sérülésekkel kell majd együtt élnie, amelyek a beszédétől kezdve a mozgás-, látás- és étkezési képességéig mindenre hatással lesznek. Élethosszig tartó ápolásra lesz szüksége, ha életben marad. Az orvosok jelenleg is ötven százalék esélyt látnak a túlélésére – tudta meg a Mirror.

Kiderült: Millar elhidegült a kis Easton apjától, Steve-től. A férfi szomorúan értesült kisfia tragédiájáról. Várhatóan még ebben a hónapban elítélik a felelőtlen nőt.

origo.hu

Németországban már készülnek Putyin támadására

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

mandiner.hu

Donald Trump a világ egyik legkeményebb börtönébe kerülhet

life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: az égi folyamatok szerint több jelentkező is akad

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Isten volt” – 19 óra után kezdett újra dobogni egy 4 éves halott fiú szíve

KÜLFÖLD

„Elítélnek, mert a szépségkirálynő feleségem fiatalabb, mint a lányaim, de én tudom, hogy nem a pénzemért szeret”

KÜLFÖLD

Öt tanácsot adott a lottónyertes, elárulta, miként őrizte meg a mesés vagyonát

KÜLFÖLD

Még az orvosok is zokogtak: örökre elaludt a szívbeteg újszülött az anyukája mellett