Létrehozva: 2022.12.23.

Most jött: pokolgép robbant, 3-an meghaltak, többen megsérültek

Robbanásban halt meg 3 ember.

Pokolgép robbant Pakisztán fővárosában, három ember, köztük a két feltételezett elkövető is meghalt - közölte a iszlámábádi rendőrség pénteken. A pénteki robbantást a pakisztáni tálibok szinte azonnal magukra vállalták. A merényletben három rendőr és hét civil sebesült meg, az elkövetőkön kívül egy rendőrtiszt is életét vesztette.

rendőrség sziréna
 

A rendőrség beszámolója szerint a robbanás azután történt, hogy egy rendőrtiszt az egyik ellőnrzési pontnál megállította az autót. Utasai azonban - egy férfi és egy nő - ahelyett, hogy félreálltak volna, továbbhajtottak, és élesítették a járműbe rejtett robbanószerkezetet. Az utasokon kívül meghalt az igazoltató rendőr. Az autót több motoros rendőr is üldözőbe vette, amiért az utasítás ellenére nem volt hajlandó megállni.

Sehbaz Sarif miniszterelnök nyilatkozatában elítélte a robbantást, és köszönetét fejezte ki a rendőr szolgálataiért. A pakisztáni rendőrség és a kormány több magasrangú tisztségviselője is részt vett Adíl Husszain elesett rendőr temetésén.

Mohamed Kalid Kuraszáni, a szélsőséges pakisztáni tálibok (TTP) szóvivője közölte: a szervezet fegyveresei azért hajtották végre az öngyilkos merényletet, hogy bosszút álljanak egy vezetőjük meggyilkolásán. Az Omár Kalid Kuraszáni néven ismert Abdul Vali tálib vezető augusztusban egy útmenti robbantásban vesztette életét Pakisztán keleti részén. Halála nagy döbbenetet váltott ki a szélsőséges milícián belül, akik - bizonyíték vagy magyarázat nélkül - a pakisztáni hírszerzés ügynökeit hibáztatták a gyilkosságért.

A pakisztáni tálibok novemberben egyoldalúan megszűntették a kormánnyal kötött, egy hónapig tartó tűzszünetet, azóta számos támadást mértek az ország biztonsági szolgálatai ellen.

 

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át