Létrehozva: 2023.01.05.
Módosítva: 2023.01.05.

XVI. Benedek temetése: itt vannak az első fotók

Hajnal óta gyülekezik a tömeg Vatikánban.

Hajnal óta gyülekezik a tömeg a római Szent Péter téren, hogy részt vegyen XVI. Benedek nyugalmazott pápa fél 10-kor kezdődő temetésén.
 

Fotó: AFP

 Az első gyászolók már 4 órakor megjelentek a helyszínen, öt és fél órával a szertartás kezdete előtt. Már ezrek várakoznak a téren, ahova csak fémdetektoros kapukon lehet belépni. Többen jelentek meg hagyományos bajor népviseletben és annak a bajorországi régiónak a zászlajával a kezükben, ahonnan a volt egyházfő származott. 

Fotó: AFP


    A vatikáni hatóságok a korábban becsült 60 ezer helyett mintegy 100 ezer emberre számítanak a búcsúztatáson. A gyászolók biztonságára több mint 1000 rendőr ügyel. 
    A Szent Péter-bazilikában felállított ravatalnál három nap alatt körülbelül 200 ezer ember rótta le kegyeletét.

 

origo.hu

A NATO főtitkára megelőzésnek hívja a háború kiterjesztését

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Így változtatta meg a szerelem Krausz Gábor külsejét is

vg.hu

Ezek a legveszélyesebb autópályák Magyarországon – meglepő, ami az M7-esen történik

ripost.hu

Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

vg.hu

Lázár János minisztériuma írásba adta: megemelik a megengedett legnagyobb sebességet az egyik fontos főúton

ripost.hu

Most jött: robbanás történt Magyarországon, nagy a baj

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 29.: a Bika az intuíciójára hallgasson, a Skorpió fontos mérföldkőhöz ér

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai után, vadásznak az edzőre Berlinben

ripost.hu

Tömegbaleset történt, áll a forgalom Budapestről kifelé

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 konkrét terv, amivel a Nyugat háborúba sodorhatja Európát

KÜLFÖLD

Dől a nyugati hadianyag Ukrajnába, újabb segélyt küld Amerika

KÜLFÖLD

Rémisztő kijelentést tett Macron párttársa, kockáztatják a totális háborút

KÜLFÖLD

Újabb lépések a világháború felé? Kötelező európai sorkatonaságot és közös atomfegyvert akar Brüsszel

KÜLFÖLD

Szívszorító utolsó fotó terjed a Facebookon, alig bírja ki valaki könnyek nélkül

KÜLFÖLD

Megrázó halálesetről érkezett bejelentés: egy hotelszobában találtak rá az elhunyt csecsemőre

KÜLFÖLD

Furcsa tünetek az esküvő előtt, pár hónappal később már nem élt a fiatal anyuka

KÜLFÖLD

„Először vettem ilyet az Aldiban, csak 1500 forintba került, de megfogtam vele az Isten lábát”