Létrehozva: 2023.04.01.

Rózsaszín szalagok, plüssállatok tengere: szívszorító módon vettek végső búcsút attól a 9 éves kislánytól, akit az iskolában öltek meg

A 9 éves kislány megpróbálta meghúzni a tűzriasztót nashville-i iskolai lövöldözés során, hogy mások életét megmenthesse.

Egy kilencéves kislányra „csillagszóróként” emlékeztek a rózsaszín és zöld témájú temetésén pénteken délután. Evelyn Dieckhaus temetését a nashville-i Woodmount keresztény templomban tartották – mindössze három mérföldre a Covenant iskolától, ahol hétfőn reggel lelőtték a kislányt.

Fotó: AFP

Március 27-én a 28 éves transznemű Audrey Hale kezdett lövöldözni a keresztény magániskolában, ahol három gyerekkel és három felnőttel végzett. A támadó évekkel korábban az iskola tanulója volt. A rendőrfőnök hétfői közlése szerint magát transznemű nőként azonosította. A hatóság szóvivője kedden azt írta, hogy Hale-t nőként anyakönyvezték, de ő a közösségi médiában férfi névmással hivatkozott magára.

Evelyn Dieckhaus akkor halt meg, amikor megpróbálta meghúzni a tűzjelzőt, hogy figyelmeztesse a többieket a veszélyre. Ezért az iskolájában és a családjában is hősként tekintenek a kislányra. 

A gyászolók a temetésén rózsaszínbe és zöldbe öltöztek, tisztelegve ezzel Evelyn "szín- és fényimádata" előtt, a gyerekek pedig plüssállatokkal érkeztek a szertartásra.

Clay Stauffer vezető lelkész azt mondta: „Evelyn bármi lehetett volna. De úgy döntött, hogy a fény és a remény, a szeretet és az öröm jelzőfénye lesz a körülötte lévők számára. Hihetetlen lány volt. Nem volt tolakodó, de mindig ott volt, amikor szükség volt rá."

Még mindig folynak a találgatások, Audrey Hale miért szánta el magát erre a rémtettre. Többen is úgy tudják, összeveszett a hithű keresztény szüleivel, akik nem tudták elfogadni transzneműségét. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

„Aki azt hiszi, hogy leelőztek minket a románok, az látogasson el hozzájuk” – szakértő a Mandinernek

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve