Létrehozva: 2023.04.12.

Egy hónap alatt három demokrata képviselő lépett ki Joe Biden pártjából

A kilépők szerint a Demokrata Párt visszafordíthatatlanul és felismerhetetlenül megváltozott.

Szerző Gaál József

Szakértők szerint kilépési hullám indult az amerikai Demokrata Pártból, miután egy hónapon belül a párt három állami képviselője is benyújtotta a lemondását, majd átállt a republikánusokhoz. A Fox News beszámolója szerint a távozó politikusok nagy általánosságban ugyanarra hivatkozva hozták meg a döntésüket: "korunk Demokrata Pártja felismerhetetlenül eltorzult, ahol nem tűrik meg az ellenvéleményt, és mindenkit ellehetetlenítenek, aki csak egy kicsit is szembefordul a fősodorral."

Joe Biden demokrata párti elnök (Fotó: NICOLAS ASFOURI)

A kilépési hullámot Francis Thompson Louisiana állam törvényhozásának képviselője indította el. Thompson március 17-i elvesztése szimbolikus volt a demokraták számára, a politikus ugyanis 50 éven át képviselte a pártot a kongresszusban, mellyel nemrég kiérdemelte a leghosszabb ideje hivatalban lévő törvényhozó címét az államban. A politikus azzal magyarázta a döntését, hogy a pártja politikai irányvonala immáron visszafordíthatatlanul és felismerhetetlenül megváltozott, és ezt már nem tudta tiszta lelkiismerettel képviselni.

A második távozó egy észak-karolinai demokrata képviselő, Tricia Cotham volt. Több napnyi hezitálás után a politikus április 5-én, egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy otthagyja a politikai közösségét, és csatlakozik a republikánusokhoz.

"Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom a pártállásomat, és csatlakozom a republikánusokhoz, akik tárt karokkal fogadtak. (...) A mai Demokrata Párt felismerhetetlenné vált számomra, amely mindenkit gazembernek nyilvánít, akinek van szabad gondolkodása és ítélőképessége, és aki munkát akar abba fektetni, hogy javítsa az állampolgárok helyzetét, és nem csak értekezleten ül és műhelymunkát folytat"

- fogalmazott Cotham, aki az átigazolással úgynevezett szupertöbbséghez segítette a észak-karolinai képviselőház republikánus frakcióját, melynek így a kormányzói vétót is lehetősége van felülírni.

A harmadik, egyben legújabb kilépő Jeremy LaCombe, Louisiana állam kongresszusának volt demokrata párti képviselője, aki szerdán jelentette be távozását a pártból. A politikus hivatalosan még nem indokolta meg, miért ült át a republikánus frakcióba.

A Demokrata Pártból egyébként nem csak regionális, hanem szövetségi szinten is történt kilépés a közelmúltban. Decemberben Kyrsten Sinema arizonai szenátor jelentette be, hogy a hivatali idejének hátralévő két évét függetlenként tölti ki.

 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni

KÜLFÖLD

„Búcsúzz el apától!” – Megölte gyermekét, majd öngyilkos lett az anya

KÜLFÖLD

„Repülj a magasba, gyönyörű angyalunk!" - szívszorító szavakkal búcsúzik a család a 21 éves szőke szépségtől

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi