Létrehozva: 2023.04.22.

Kényszerleszállást hajtott végre egy utasokkal teli gép, elájult a pilóta

Rosszul lett a pilóta, ezért a másodpilótának kellett letennie az utasszállító gépet.

Szerző P. E.

A hírek szerint egy tömött EasyJet gépnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Algarve-ban, miután a pilóta elájult. Állítólag a másodpilóta 100 emberrel a fedélzetén tette le a repülőgépet. A gép Londonból tartott Marokkóba, ám Faro közelében már vészjelzést adott le. Aktiválták a piros riasztást és a másodpilóta tette le a gépet.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

A repülőtéri hírforrások szerint a pilóta rosszul lett, ezért kellett landolniuk, ám egy utas azt mondta, a másodpilóta vágta el a kezét, és nem tudták elállítani a vérzést. Legalábbis ő így tudja.

"Csak arra lettünk figyelmesek, hogy a légiutas-kísérők fel-le rohangálnak a gépen. Azt hallottam, hogy a másodpilóta rácsapta a kezére a pilótafülke ajtaját és nem akart elállni a vérzés. Kicsit extrém, hogy ezért kényszerleszállást kellett végrehajtani" - mesélte.

Azt mondta, az utasoknak ezután meg kellett várniuk egy másik járatot a londoni Gatwickből, hogy tovább szállhassanak Agadirba. Az utas, aki nem kívánta magát megnevezni, azt mondta, bár „hálás volt”, amiért az EasyJet átszervezte a járatot, csalódott volt, amiért négy órás késéssel szállt le Agadirban.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át