Létrehozva: 2023.05.25.

Az eltűnt hegymászó feleségének nyilatkozata: "Nagyon kicsi az esélye, hogy Szilárdot életben találják"

Látták Szilárdot a csúcsnál, azonban aggasztó a helyzet.

Miközben itthon a fél ország azért izgul, hogy életben lejusson a Mount Everstől Suhajda Szilárd hegymászónk, az utána indított keresőcsapat megtalálhatta a férfit, és a ruhája alapján beazonosíthatta. Azonban szomorú híreket is közölt a mentőcsoport, ugyanis Szilárd testén fagyási sérüléseket és magashegyi agyödéma jeleit fedeztek fel. A helyi erők már készülnek rá, hogy segítséget nyújtsanak Szilárd lehozatalában.

Megtalálták Szilárdot, azonban egyelőre nem férnek még hozzá a helyi erők /Fotó: Facebook

Suhajda Szilárd Facebook-oldalát a korábban vele összeköttetésben álló csapata irányítja jelenleg. Itt tették közzé a szívszorító posztot, amelyben beszámoltak róla, hogy látták az eltűnt hegymászót a Mount Everest csúcsától nem messze, azonban sérülések nyomait fedezték fel rajta. A helyszínen levőkkel megegyezett a háttércsapat abban, hogy nem sokára megkísérelnek helikopterrel felmenni minél magasabbra, hogy lássák Szilárd helyzetét. Azonban a csapat vezetője, aki egyben Szilárd legnagyobb támogatója, és felesége Legindi Tímea, vészjósló kijelentést tett.

„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban.”

- szögezte le a végsőkig kitartó asszony. Most továbbra is súlyos várakozásokkal teli órák következnek, amig alatt kiderül, hogy sikerül-e megmenekülnie Szilárdnak a magasból. Mivel tudják, hogy hol van, hajnalban indulni fog a mentőcsapat érte.

A teljes bejegyzést itt tudjátok végig olvasni:

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Erre a 4 csillagjegyre most rendkívüli szerencse fog rátalálni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Új "világvége-repülőt" épít az Egyesült Államok

KÜLFÖLD

"Bármikor lecsaphatnak" - az USA terrorfigyelmeztetést adott ki Németországra

KÜLFÖLD

Rémálommá vált a szórakozás, az életükért kapaszkodtak a gyerekek – videó

KÜLFÖLD

Szívtelen anyja miatt állhatott le az öt hónapos csecsemő szíve