Létrehozva: 2023.06.12.

90 férfi halt meg a bevonulás elől Romániába szökve

A dezertőrök az életüket kockáztatják, hogy elmeneküljenek a háború elől.

Az ukrajnai hadiállapot értelmében a 18 és 60 év közötti férfiak külön engedély nélkül nem utazhatnak külföldre. Azonban a háború kezdete óta sokan próbálják elkerülni, hogy a frontra kerüljenek, az ukrán határőrség pedig rendszeresen beszámol arról, hogy hány dezertőrt fogott el. Andrij Demcsenko, az ukrán határőrség szóvivője június 4-én arról számolt be, hogy naponta legfeljebb 20 férfit vesznek őrizetbe, akik megpróbálnak illegálisan külföldre menni. Néhányan a feleségük hamis halotti anyakönyvi kivonatát használják fel, mivel a törvény megengedi, hogy az egyedülálló szülők átlépjék a határt. Más esetekben az ukrán férfiak meghamisítják a gyermekük születési anyakönyvi kivonatát, mert a törvény értelmében azok a férfiak is átléphetik a határt, akiknek három vagy több 18 év alatti gyermekük van. Demcsenko szerint a sorozóbizottságtól származó hamis dokumentumokat is felhasználják, amelyek azt állítják, hogy az illető nem alkalmas katonai szolgálatra.
A BBC  romániai tudósítása szerint a háború kezdete óta óta 6200 katonakorú ukrán férfi lépte át illegálisan a 600 kilométeres határt Romániába, és kaptak ideiglenes védelmet. Mintegy 20 000 ukrán hadköteles legálisan lépett be az országba, és úgy döntöttek, hogy nem térnek vissza Ukrajnába. Nem hivatalos ukrán adatok szerint az elmúlt 15 hónapban 90 férfi halt meg a Románia felé vezető úton, akik vagy belefulladtak a Tiszába, vagy halálra fagytak a hegyekben.

A BBC riporterének egy a napokban Romániába dezertált férfi elmondta, hogy amikor a Tiszán átkelve a román parthoz ért, egy ukrán járőr vette észre. 

tisza folyo
Sokan fulladhattak a Tiszába a katonai szolgálat elől szökők közül. Képümk illusztráció Fotó: Mészáros János

"Először lövéseket hallottam, de nem féltem. Ha az ember megjárta a frontot, tudja, mi a különbség a levegőbe kilőtt golyók és a rátok lőtt golyók között."

 Elmondta, a lövészárokban töltött első éjszaka volt a legrosszabb, tavaly márciusban, egy hónappal a háború kitörése után. "27 halottunk és 57 sebesültünk volt." A telefonján az egykori bajtársai fotóit előkeresve hozzátette:  rajtam és egy katonanőn kívül ezek az emberek mind meghaltak. A George-nak nevezett férfi több ezer eurót fizetett egy "kalauz-hálózatnak" azért, hogy a keleti háborús övezettől a román határig jusson. A férfi 10 év börtönt kaphat Ukrajnában, ha elkapják.

Ciucas,Mountains,In,Winter,,Romanian,Carpathians.,Fir,Trees,And,Junipers
A Máramarosi-havasok hegygerincén átjutva is sok ukrán hadköteles férfi  próbál Romániába átjutni.  Fotó: Lucian BOLCA

A Dima nevű férfi lábujjait amputálni kellett, mert azok elfagytak, amikor átkelt a Máramaros-hegységen Nyugat-Ukrajnából Románia északi részébe. Megjött a behívója, és több férfival együtt nekivágott a hegyi útnak, közülük az egyik az út során meghalt. 

"A második éjszaka a hóviharban felhívtam a feleségemet. Azt mondtam, sajnálom, nem fog sikerülni. "

 A felesége azt üzente, keljen fel és menjen tovább.
Ukrajna és Románia határa ezen a szakaszon egy hegygerinc mentén halad, ahonnan egy szakadékos rész visz a román oldalra. A „kalauzok” oda irányították Dimát és társait. Dima, amikor megpróbált leereszkedni, elvesztette az egyensúlyát, legurult a hegyről, elhagyta a csizmáját, az egyik zokniját. A felesége által riasztott román mentőszolgálat négy nap és három éjszaka után találta életben a hegyekben. Helikopterrel szállították biztonságba.

A BBC riportere Nagybányán találkozott Veronikával, aki korábban orvos volt Zaporizzsjában, egy olyan ukrán városban, amelyet folyamatosan orosz rakétatámadások érnek. Otthagyta munkáját, és fiát átvitte Romániába, néhány héttel a 18. születésnapja előtt, hogy ne kerüljön a frontra. "Nagyon jó agya van - mondta a fiáról -, de fizikailag nem erős. Egy országot nem csak katonaként lehet szolgálni.  Azt hiszem, a fiam lesz a hazám agya a jövőben." George-hoz és Dimához hasonlóan ő sem tudja, mikor térhet vissza Ukrajnába.

 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át