Létrehozva: 2023.07.26.

MERS koronavírus terjedt át egy emberre, karanténba került

A beteget az Egyesült Arab Emirátusokban fedezték fel. A WHO figyelmeztetést adott ki.

MERS koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak egy 28 éves fiatalembert az Egyesült Arab Emirátusokban - jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn. Az ENSZ égisze alatt működő ügynökség tájékoztatása szerint a beteget elkülönítették, az emirátusi egészségügyi hatóság emberei pedig megkezdték a kontaktkutatást, tehát egyesével felkeresik és kivizsgálják azokat a személyeket, akivel a fertőzött kapcsolatba került az elmúlt időszakban. Közleményében a WHO azt is megemlítette, hogy egyelőre nem találták jelét annak, hogy a fertőzött kapcsolatba került volna a MERS-vírus fő hordozójának számító dromedár tevékkel, így nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy embertől kapta el a vírust.

A MERS-CoV koronavírus elektronmikroszkópos képe

A MERS koronavírust, azaz tudományos nevén a Közép-keleti Légzőszervi Tünetegyüttes Koronavírust először 2012 nyarán azonosították Szaúd-Arábiában. A koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz. A kór ellen egyelőre nincs védőoltás vagy bevált gyógymód. 

A vírus halálozási aránya az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint aggasztó: tíz betegből 3-4 nem éli túl a fertőzést. Megjelenése óta már 2605 igazolt megbetegedést és 936 halálesetet okozott. Az Egyesült Arab Emírségekben 2013 óta 94 esetet jelentettek a WHO-nak. Az esetek közül itt 12 végződött halállal. Ugyanakkor fontos elmondani, hogy a MERS vírus nem csak a Közel-Keleten terjed: 2012-es detektálása óta 27 országból jelentettek eseteket.

Az egészségügyi szakemberek feltételezése szerint a kórokozó elsődleges forrása a dromedár teve, ám lehetséges, hogy a tevékben enyhe légúti tüneteket okozó vírus eredetileg denevérekről került át rájuk. Még nem tisztázott egyértelműen, hogy az embereket megbetegítő vírusváltozat egyetlen átugrási esemény eredménye, vagy a járványt több zoonotikus esemény okozza. A MERS vírus egyike azon vírusoknak, amelyeket a WHO a jövőbeni járvány valószínű okaként azonosított.

Az Emirátusokban regisztrált MERS-fertőzöttről mindösszesen annyit tudni, hogy 28 éves, Al Ain városában él, és a múlt hónapban szállították kórházba légúti megbetegedés miatt. Az Abu Dhabi Közegészségügyi Központ fokozott figyelemmel kíséri a beteget, és megpróbálja azonosítani a vírus lehetséges eredetét.

Általános elővigyázatosságból A WHO azt tanácsolta az újonnan regisztrált fertőzött miatt, hogy mindenki, aki farmokra, piacokra, istállókba vagy más olyan helyre látogat, ahol dromedár tevék találhatók, alkalmazzon általános higiéniai intézkedéseket.

Az üggyel kapcsolatban az emirátusi egészségügyi minisztérium még nem adott hivatalos tájékoztatót.

 

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez a Met-gálán - fotók, videó

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Könyörgött, de hiába: Iszonyatos fájdalmak kínozták a fiatal férfit, az orvosok is csak tehetetlenül nézték

KÜLFÖLD

Tragédia történt a cirkuszban, négyéves kislány az áldozat

KÜLFÖLD

30-szor diagnosztizálták félre a kislányt, szörnyű betegséggel küzd

KÜLFÖLD

Tragédia: A kórház hetedik emeletéről zuhant le egy férfi, azonnal szörnyethalt